Ezzel szemben a magyar eszközök jól céloztak és jó hatásfokkal működtek az NHP Hajrá!, a hosszú moratórium, a fedezett hitelek, az eszközvásárlások és a rugalmas kamatpolitika révén.
A 2007/2009-es válságot forintra épülő gazdaságpolitikával eredményesen lehetett kezelni, az euróval pedig nem
2010 után a helyes gazdaságpolitikai fordulat a forintra épített. Egyértelmű, hogy forint nélkül nem tudtuk volna helyreállítani a költségvetés egyensúlyát 2010–2013 között, mert eurózóna tagsággal nem vezethettük volna be az új adórendszert. Ezzel lehetett bevételi oldalon szanálni az államháztartást, megszorításokra épülő politika nélkül. Az eurózónában a költségvetés kiadási oldalán erőltették a megszorításokat, ami óriási reálgazdasági, foglalkoztatási, beruházási és növekedési áldozattal járt.
Emiatt következett be 2010 tavaszán a görög válság, ami 2011–2012-ben a teljes eurózóna válságához vezetett. A forinttal és az euróval végrehajtott válságkezelés eredményességére jellemző, hogy Olaszország még 2019 végére sem érte el a 2007-es GDP szintjét, miközben Magyarország már 2014 közepén elérte. Sőt, az olasz és a görög gazdaság az euró két évtizede alatt elveszítette korábbi relatív fejlettségi szintjének negyedét. Ekkora visszaesésre eddig csak háborúk során került sor, békeidőkben nem.
A 2013 utáni növekedési, majd felzárkózási fordulat a forintra épült
A 2010–2013 között végrehajtott költségvetési szanálás megteremtette a növekedési fordulat esélyét, de ehhez kellett az MNB teljes fordulata is, ami az önálló jegybankra, tehát a nemzeti fizetőeszközre épült. Egy sor célzott lépéssel (többek között az NHP, a svájci frank hitelek kivezetése, az önfinanszírozási program) először növekedési, majd felzárkózási fordulatot vitt véghez Magyarország. Ezek nélkül nem lehetett volna a Trianon utáni száz év legsikeresebb évtizede a 2010–2019 közötti tíz év.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!