Az Egyesült Államokban először 1869-ben élhettek e jogukkal a szebbik nem tagjai, azaz hat évvel a rabszolgaság eltörlését követően. Az olyan, hagyományosan demokratikus államban, mint Svájc, erre 1971-ig kellett várni, míg Olaszországban és Franciaországban 1945-ig. (E dátum Magyarországon 1919.)
Á propos de République française. A francia forradalomra olyan büszkék a gallok, hogy mai napig himnuszuk a Marseillaise. Ezt énekelték akkor is, amikor ötvenezer vendée-i civilt koncoltak fel, akik felkeltek, mivel bezáratták a templomokat, betiltották a keresztet. (Hoppá! Nem ismerős?) A katolikusok leölése, a templomok bezárása belefér a demokráciába.
Amibe a kétharmad mára cipőkanállal sem. Mármint a Fidesz–KDNP kétharmada. Mert a liberálmarxistáké simán. Az új múlt úgy tartja, az 54,15 százalékot elnyert komcsik, 1994-ben gesztust gyakoroltak, ezért emelték be a kormányzásba a szadeszt, a maga 17,62 százalékával. Persze ez hazugság. Egyfelől külföldi demokrata államok megüzenték, hogy eljött az ideje egy liberális miniszterelnöknek, amit persze nem mertek meglépni a posztkomcsik, helyette stratégiai minisztériumokat osztottak a koalíciós partnernek, hadd csóválja a nagy vörös kutyát a farka. Másrészt meg így lett meg a kétharmad. (Ennyit a jó emberkedésről.) Meg így lett meg 2002 után a Csillag miniszter-féle korrupciós botrány, abból Megyó távozása, Kuncze zsarolásának hála pedig jött Fletó. Aki elhozta nekünk a sünt, a vízágyúzást, a kardlapozást, a szemkilövetést. Mert ezek szintén a demokrácia kellékei.
Az ellenben nem, ha egymás után három voksoláson dönt úgy a választópolgár: a Fidesz–KDNP pártszövetség vezesse az országot kétharmados felhatalmazással. S hogy miért dönt ekképpen? Arra a kommentelőtől kölcsönzött gondolattal válaszolok: hogy „ne kelljen semmiről megegyezni” a demokratákkal.
…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!