Az egyetemi autonómia forradalmi hazugságai

A modellváltás ellen a régi rezsimből itt maradt baloldali oktatók pozícióféltés miatt ágálnak.

20200927 Budapest Tüntetés a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért (SZFE) fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán

A magyar felsőoktatás évtizedes lemaradásban van attól, ahol tarthatna. A legnagyobb kerékkötője a fejlődésnek eddig nem más volt, mint az a hihetetlenül betokosodott monolitrendszer, amit az állami fenntartás jelentett. Posvány volt, pangó víz, amelyben egy radír beszerzése is körülményes, az állami szférára jellemző bürokratikus módon zajlott. Ez az oktatás rovására ment persze, azonban voltak ennek hatalmas nagyurai, haszonélvezői.

Ahhoz, hogy megértsük, miért lázadoznak a modellváltás ellen, először is le kell szögeznünk, hogy a szellemi tér minden nemzetnek az elsődlegesen uralandó „harctere”, hiszen ha itt vesztésre áll a szuverenitás, a haza iránti hűséget képviselő nemzeti oldal, akkor az ország jövője pecsételtetik meg. Ezt a baloldal már rég felfedezte, ezért is alakította szinte azonnal a saját képére az oktatást a szocialista rezsim is.

A rendszerváltozásnak sok hibája volt: az elvadult urambátyám-privatizáció, az olajbiznisz, az alvilág térnyerése és még sorolhatnánk, de ez mind bagatell ahhoz képest, hogy az oktatásból elmulasztottuk a mételyeket eltávolítani. A szellemi kútmérgezés folytatódott, hogy csak egy ékes és szemléletes példát említsek, volt olyan egyetemi oktató, s vezető, aki alig egy hét alatt a marxista szociológia professzorából újkor-történésszé avanzsált, mikor hirtelen égni kezdett a talpa alatt az egyetemi talaj. Az ajtaján a tábla kicseréltetett, de minden maradt a régiben: a pozíció, a hatalom és ezáltal a befolyás.

Számtalan ilyen és ehhez hasonló belső ellenség maradt az egyetemeinken, fertőzve a legújabb generációkat. Meg is maradtak volna helyükben, ha az idő és a gazdaság vasfoga el nem kezdi rágni avíttas szerkezeteiket. Tarthatatlan és fenntarthatatlan lett az egyetemek állapota, az infrastruktúra romlásával pedig egy időben az oktatás minősége sem tudta már úgy tartani a lépést, amennyi lehetőség pedig rejlik a magyar szellemi életben.

Ezt felfedezvén érkezett a modellváltás, amire persze olyannyira vágytak már (állítólag) az oktatók és az egyetem régi vezető brigádjai, hogy amikor elérkezett, rögtön elkezdődött a botránykeltés, a hallgatók hergelése, az egyetemfoglalás és annak jövőbeni megalapozása. Ismerős ugye? Csakúgy, mint a vírushelyzetben: oldja meg, de ne úgy nyisson, de ne úgy zárjon, de ne úgy. Igaz, alternatívát nem adnak, márpedig sajnos a kritika anélkül vajmi keveset ér.

Amit tudnak viszont, az a jelszógyártás és azok minél hangosabban való szajkózása. Érdekes módon csak és kizárólag az olyan portálok visszhangozzák ezeket a lózungokat, mint a 444, a Mérce, a Telex vagy az Index, hogy a többi liberális, baloldali lapot ne is említsük. Na, de nézzünk kicsit a fogalmak mögé!

Az új egyetemi modell részleteit sokáig lehetne taglalni, amit lapunk hasábjain meg is tettünk. Miért nem elég nekik a pénzügyi, döntésbeli, sőt a tulajdonjog gyakorlása feletti autonómia? Hát, mert így véget ér a regnálásuk a posvány fölött, ellenőrizve lesznek, innentől nem lehetnek Minótauroszai az állami tulajdon okozta átláthatatlan bürokratikus útvesztőknek. Számukra nem az a szabadság és a fejlődés biztosítéka, ha egy egyetem és annak vezetése valóban önrendelkezővé válik, hanem ha urai maradhatnak a felsőoktatásnak és ezzel saját képükre formálják a jövőt a fiatalság indoktrinációjával, vagy épp a konzervatív oktatók eliminálásával.

Hogy ez hova vezet? Vessük vigyázó szemünket a Nyugatra és vizsgáljuk meg társadalmaik stabilitását. Annak hiányában találjuk a választ.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!