Ülök a fotelben, és az eszkimó színt olvasom, Madách Imre remekművének, Az ember tragédiájának utolsó előtti jelenetét. „Ádám: Mit járjuk e végetlen hóvilágot, / Hol a halál néz ránk üres szemekkel […] / Oda vezess, hol pálmafák virulnak, / A napnak, illatoknak szép honába, / Holott az ember lelke, erejének / Öntudatára fejlődött egészen. –
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jRKLofITBXivcoSPbOPT5S21maJYBfdDQY46ZZpYsA4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2OWE1MGI2MTFmMjQyODE4MjcyOTIzZDlmOGIxYjM2.jpg)
Nyílt levél Kövér Lászlónak
Kellene tanulni demokráciát Brüsszeltől.