Ülök a fotelben, és az eszkimó színt olvasom, Madách Imre remekművének, Az ember tragédiájának utolsó előtti jelenetét. „Ádám: Mit járjuk e végetlen hóvilágot, / Hol a halál néz ránk üres szemekkel […] / Oda vezess, hol pálmafák virulnak, / A napnak, illatoknak szép honába, / Holott az ember lelke, erejének / Öntudatára fejlődött egészen. –

Bayer Zsolt: A magyar Jago
Átsétál a másik táborba, és elkezdi megdöbbentő aljassággal gyalázni addigi kenyéradóit; ez és ennyi a magyarpéter.