Ami tény: Pulai ezzel a bicskanyitogató megnyilvánulásával bebizonyította, hogy semmivel sem különb a pufajkásoknál, a vérügyészeknél, népbíróknál, lényegében azok szellemi örököse, és persze folytatja azokat az 1990 utáni vérbalos hagyományokat, melyeket többek között Havas Szófia és mondjuk Szanyi Tibor teremtett meg! Emlékezhetünk, előbbi nyilasoknak, fasisztáknak, antiszemitáknak nevezte szabadságharcos hőseinket, míg utóbbi nemzeti ünnepünk, október 23. alkalmából ragadtatta magát olyan Facebook-posztra, ahol nyíltan egy ávós mellett tett hitet a magyar felkelőkkel szemben.
Közben pedig jól tudjuk, hogy ugyanez a Pulai mentegette korábban például a pedofil bűnözőket, vagyis ő és elvtársai legnagyobb része is folyton-folyvást azt bizonyítja, hogy nekik Magyarország, a magyar gyermekek és felnőttek élete boldogulása ugyanannyira nem fontos, mint történelmünk, vagy éppen legfelemelőbb nemzeti ünnepeink.
Amikor április 3-án, a szavazófülkék magányában leadjuk voksainkat, ezekre a dolgokra mindenképpen érdemes visszaemlékeznünk!
Borítókép: Pulai András (Fotó: Hír TV/Képernyőfotó)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!