A kínzásokba többen belehaltak, de hát áldozat nélkül nincs siker. Az öreg egyébként olyan jól álcázta a pártállamellenes tevékenységét, hogy Tamás fiát simán vették fel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, miközben a piszkos reakciósok gyerekei egyetemi stúdiumok helyett járhattak vagont rakni.
Tamás a közgazdasági egyetemen szépen kikupálódott, a kommunista elit oszlopos tagjaként 1990-re egészen liberális lett, és az SZDSZ nevű magyargyűlölő alakulattal sikeresen hitették el a fél országgal, hogy ők mindig is antikommunisták és demokraták voltak. Számolni viszont a közgazdaságtudományi egyetemen és azóta sem sikerült megtanulnia, így, nyolcvanhoz közeledve sincsen tisztában azzal, hogy az egy nem egyenlő kilenccel, vagyis, hogy ahol kilenc párt ül a parlamentben, az talán nem egypárti diktatúra. Persze ez őt nem zavarja, nyugodtan diktatúrázik, pártállamozik és önkényuralomozik. És közben arról ábrándozik, hogy megéri ennek a „pártállamnak” a csúfos bukását.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!