És azért az, lássuk be, nem volt kevés.
Amúgy – mily meglepő! –, Jakab is igazit ígért. Ő, ha jól emlékszem, igazi ellenzékiséget meg igazi harcot meg igazi összefogást. Meg igazi parizert – na nem a végét, hanem azt a jó, szaftos közepét. Ő is hozott, na nem tömjént, hanem paprikás krumplit, egész vasfazékkal.
Keresgéljünk történelmi párhuzamokat!
Jakab volt a mi igazi kisnyilasunk, akinek Rákosi elvtárs (Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc) oly látványosan megbocsátott. Ugyanis a Rákosi elvtársak mindig híján vannak megfelelő képzettséggel bíró verőlegényeknek és demagógoknak, akik, úgymond, a „nép” hangján szólnak a „néphez”. Szegény nép meg áll, és nem is érti az egészet, csak azt érzi meg csalhatatlanul, hogy 1. mélységesen lenézik; 2. teljesen hülyének nézik; 3. alapvetően megvetik.
(A három pont természetesen szorosan összefügg, akárcsak az „igazi” ígérgetése a politikai és egyéb gazemberségekkel.)
Szóval jött a Jakab, és ígért igazit, és nem okozott csalódást. Maradéktalanul hozta, amit tudott. Posztolt parizeres-piros aranyos képeket, paprikás krumplis képeket, krumplis zacskókat lóbált a Parlamentben, és akkora büdös bunkó volt, amilyet talán 1952 óta nem láttak a Tisztelt Ház falai.
Ha Jakab negyven évvel ezelőtt nagyfiú lett volna, egészen biztosan belép a Munkásőrségbe, és olyan tuningolt Zsigulival jár, aminek a sebváltója le van vágva rövidre, a hátsó ablakban pedig lett volna egy bólogató kutyus meg a casco matricából összevágva az, hogy csao, a slusszkulcsán meg egy nagy mókusfarok díszlett volna.
De Jakab akkoriban még kisfiú volt, s amikor megnőtt, maradt neki a Jobbik, aminek egészen az elnökségéig vitte, s ebbéli pozíciójában a sok-sok „igazi” ígéretével le is harcolta pártját a béka feneke alá.
S ekkor jött Gyöngyösi.
Ő afféle Károlyi Mihály.
Tud késsel-villával enni, valószínűleg voltak odahaza könyvei, amiket, felteszem el is olvasott, a parizer-Piros Arany kombó helyett talán eljutott a ham and eggs élvezetéig is, továbbá a disznótoron nem úgy táncikál, mint a Jakab, és nem a Földi Pista a legjobb barátja. És ez nyilván hallatlan fejlődés, persze, s ezt nem győzzük hangsúlyozni, a Jakabhoz képest.
Csak hát, ha már Károlyi, akkor emlékezzünk: Károlyi már 1912-ben együtt szónokolt Miskolcon (pont ott!) Jászi Oszkárral és Landler Jenővel, micsoda illusztris társaság ez, főleg egy grófnak! Aztán Amerikába ment előadókörútra – na kivel? Hát Kunfi Zsigmonddal! Aztán 1918-ban ellenkormányt hirdetett, olyanokkal együtt és szövetségben, mint a Jászi-féle polgári radikálisok, a Kunfi-féle szociáldemokraták. Mennyi „igazi”, igaz?
