De – bármennyire reménytelennek is tűnt – mi konokul kitartottunk, hogy ruszkik, haza! Ruszkik alatt értve nemcsak az úgynevezett nagyoroszokat, hanem a szovjet/orosz birodalom más sarkaiból érkezett megszállókat is, köztük a fehéroroszokat (beloruszok) és a magukat az utóbbi időben ukránnak nevező kisoroszokat. Nekünk ez mind egykutya volt.
Hála Istennek a ruszkik – nagyoroszok, kisoroszok, fehéroroszok – 1991-ben végre komolyan vették a kívánalmunkat és hazamentek, amit azóta is minden év júniusában megünneplünk.
Apró szépséghiba ugyan, hogy azzal a lendülettel jöttek is az amerikaiak, de nem gond, szokva vagyunk a megszállókhoz, és bámulatosan gyorsan tudunk igazodni az ilyen változásokhoz.
A minap azonban Budapesten járva összezavarodtam, mert 32 évvel a szovjet csapatok, azaz a mi fogalmaink szerint a ruszkik kivonulása után Ruszkik, haza! feliratú plakátok jelentek meg az utcákon. Nem tudtam, hogy lemaradtam valamiről, és megint bevonultak a nagy/kis/fehér oroszok, csak hozzám vidékre nem jutott el a hír, vagy valami időgép visszarepített az időben néhány évtizeddel, ahogyan az a mostanában népszerű gyermekregények szereplőivel szokott történni.
Mindkét lehetőséget ki kellett azonban zárnom, egyrészt azért, mert egy árva orosz katonával nem találkoztam a városban, másrészt azért, mert az ötvenes évek villamosai helyett Combinók jártak a Nagykörúton és okostelefon volt a kezemben, amin internet futott.
Ez utóbbinak hála hamar megtudtam, hogy egyáltalán nem vonultak be újra az oroszok, csak az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége találta jó ötletnek ilyen plakátokkal telerakni a várost, eltévedve néhány évtizeddel az időben és/vagy néhány száz kilométerrel a térben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!