Hadd kezdjem az egészet néhány Kohán Mátyás-idézettel, aki remek írást tett közzé Gulyás Mártonnak címezve.
És akkor az idézetek:
„Az egyszerű magyar ma H Astrával jár és összkomfortos, szépen felújított társasházban lakik; de a legtöbbeknek ennél is több adatott. Nem véletlenül állunk a negyvennegyedik helyen a százkilencvenkettőből a világ országainak jómód szerinti rangsorán – ez barátok között is a legfelső negyed. Semmi, de semmi oka nincs egy magyarnak a külföld fülébe nyafogni, rimánkodni és hazát árulni. Erre bárki rájön, aki szétnéz a világon egy kicsit, esetleg úgy fordítva szemének tengelyét, hogy valamit a schengeni övezeten kívülről is lásson. Ezért az, hogy az európai nemzetek közül egyedüliként minálunk népszokás a haza külföldi árulása, aranyérmet ér az ostobaságolimpián, nem sokkal megelőzve a brexitet és az ukrán külpolitika elmúlt harminckét évét. Értelmes román, bolgár, francia vagy spanyol harsány röhögéssel vágná a lomtárba azt az e-mailt, melyben arra kérik: ugyan mondjon már pár mondatot egy svéd tankönyvfejezethez, amely arról szól, micsoda ócska diktatúra a hazája. […] A hazát a külföldnek mocskolni nem helyzetfüggően ostobaság, hanem ab ovo, mindig.
Ehhez képest egy ilyen felkérésre idehaza pillanatok alatt ráugrik hazánk vezető közéleti YouTube-csatornájának egyes számú arca, akinek köszönhetően ma a svéd középiskolások társadalomismeret-órán már tudományos tényként véshetik évtizedekre a fejükbe: Magyarország »megsérti a demokratikus értékeket«. Ennek elsajátításában segít egy gyakorlófeladat is: »Mondj példákat arra, miként gyengítették Magyarország demokráciáját! Kezdd a tudomány, az igazságszolgáltatás és a tömegmédia területén.« Nincs második esély az első benyomásra; a tananyaggá nemesített hazugság akkor is közhelyszerű tény marad, ha egy percig sem volt igaz, és akkor is, ha már régen megváltozott. A svéd tankönyv ezért pont olyan szörnyű, mint az orosz. De utóbbiban legalább nem segédkeztek itthoni hazakereskedők.”
Ennyi. Ez tökéletes – és végtelenül naiv. Ugyanis a Gulyás Márton-féle lelkület valamiképpen örök és állandó és kipusztíthatatlan ebben az országban. Félreértés ne essék: nekem sincs semmiféle magyarázatom a miértre, de ez így volt szinte mindig. Mályusz Elemér írja az emigrációba kényszerülő hazai kommunistákról:
