idezojelek

Csák János a sarkára állt

Schiffer András praktizáló ügyvédként posztjával egy hatályos magyar törvény be nem tartása mellett foglal állást.

Felföldi Zoltán avatarja
Felföldi Zoltán
Cikk kép: undefined
Fotó: Mónus Márton

Je suis L. Simon László, azaz L. Simon László vagyok – mutatkozott be Facebook oldalán Schiffer András, amitől egy kicsit összezavarodtam, mert idáig azt gondoltam, hogy ő Schiffer András, de ha ő L. Simon László, akkor vajon ki lehet valójában az, akiről én eddig azt gondoltam, hogy ő L. Simon László?

Az egész zűrzavart az okozta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumot (fő)igazgató L. Simon László nem tudott/nem akart érvényt szerezni a gyermekvédelmi (és az egyébként vele azonos szövegezésű családvédelmi) törvény azon rendelkezésének, mely szerint: „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. (A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 6/A. §-a, valamint a családok védelméről szóló 2011. évi CCXXI. törvény 5/A: §-a).

Nem akarok laikusként jogászkodni, és ezzel elkövetni ugyanazt a hibát, amit Schiffer András jogászként követett el, amikor erdőgazdasági kérdésekben nyilatkozott meg az elmúlt évben. Nem jogászként, hanem a magyar nyelvet bíró, és a szövegértés alapvető képességével rendelkező emberként én úgy értem a fent hivatkozott, két törvényben is szereplő rendelkezést, hogy olyan kiállításra, ami homoszexualitást megjelenítő műalkotásokat mutat be, nem engedhető be 18 év alatti személy. Ezt L. Simon László nem tudta vagy nem akarta megoldani.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És bár értem és elfogadom, hogy Schiffer Andrásnak problémája van a hivatkozott törvényi rendelkezésekkel, azt mégis furcsának találom, hogy praktizáló ügyvédként posztjával egy hatályos magyar törvény be nem tartása mellett foglal állást.

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy végre valaki a sarkára állt, és Csák János miniszter azt mondta, elég abból, hogy a gyermekvédelmi és a családvédelmi törvények fent hivatkozott rendelkezése csak mindenki által kiröhöghető és kijátszható írott malaszt. Őszintén remélem, hogy a jövő évben a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is érvényt fog szerezni végre a törvénynek, és nem fogja engedélyezni, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő, megjelenítő, és 18 éven aluliak számára is hozzáférhető Pride akár a fővárosban, akár Pécsen megrendezésre kerüljön.

Borítókép: A 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevői a fővárosi Városligeti fasorban 2018. július 7-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Semmi más nem kell

Szőcs László avatarja
Szőcs László

A kígyó útjáról a Notre-Dame-ba

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Már nem vonzó az EU

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Kétszáz százalékon a Tisza!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.