Lassan a kampányfinisbe érkezünk. A baloldal sorra veti be a titkos favoritjait annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjen el a közelgő választáson. Gálvölgy János, a baloldal magát függetlennek és objektívnek gondoló csodafegyvere például mindig kapható egy kulturális köntösbe öltöztetett eszmecserére, ahol bele lehet szúrni, oda lehet mondani a kormánynak.
Na, nem nagyon, csak szépen, sunyin, alattomosan, felvilágosult haladár módjára. Hiszen ő saját bevallása szerint nem politizált soha. Korábban a Telex készített interjút vele. A népszerű színész beszélt sok mindenről a műsorban, szóba került a mostani kultúrpolitika is, ahol természetesen nosztalgiázott egy kicsit, visszasírva Aczél elvtárs jótékony cselekedeteit. A beszélgetés csúcspontja azonban az volt, amikor Gálvölgyi gyakorlatilag szemrebbenés nélkül átírta a saját múltját. Még az a szerencse, hogy a Telex stúdiójának erős volt a plafonja, mert így nem szakadt le akkor, amikor Gálvölgyi hálát adott a Jóistennek, hogy neki a politikával – elmondása szerint – az égvilágon semmi dolga nem volt. Valamiért ez a vesszőparipája a művész úrnak, mert tavaly az Újbudai Televízió Újbudai nagykávéház című műsorának volt a vendége, ahol a politikáról is kérdeztek. Természetesen szóba került az egykori kőkemény, ballib propagandát nyomó Heti hetes című műsor is, ahol – hasonlóan a Telex-interjúhoz – eltolta magától a politikát, pedig az a műsor aztán kizárólag a politikáról és a kormány befeketítéséről szólt.
További Poszt-trauma híreink
Ezúttal Rangos Katalin és Szegvári Katalin vendége volt a Heti libazsír című műsorban, ahol először előadta egy sztoriban, hogy a külföldön élő magyarok milyen tájékozottak, annyi mindent olvasnak a politikai életről, hogy ha itthon ennyit olvasnának, akkor nem itt tartanánk. Majd pedig önmagát sajnáltatva, a baloldal régi hazugságával támadt a kormányra: „Egyszer még szeretnék az életemben a tengerbe belemenni. Talán nyáron valahol itt a közelben találok egy tengert. Balatonra nem tudok menni, olyan gazdagok nem vagyunk. A part már úgyis foglalt."
További Poszt-trauma híreink
Ez igen. Mindjárt elmorzsolunk egy könnycseppet. Csoda, hogy a lángos gigantikus árát nem emelte be a mondandójába, hiszen arról is Orbán tehet. Mindenesetre elsőrangú kampánybeszéd volt, annak ellenére, hogy Gálvölgyi nem politizált és nem is politizál soha. Arról nem is beszélve, hogy mindezek mellett még független és objektív is.
Gratulálunk, a művész úr ismét kiállította magáról a bizonyítványt.
Borítókép: Gálvölgyi János (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jRKLofITBXivcoSPbOPT5S21maJYBfdDQY46ZZpYsA4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2OWE1MGI2MTFmMjQyODE4MjcyOTIzZDlmOGIxYjM2.jpg)
Nyílt levél Kövér Lászlónak
Kellene tanulni demokráciát Brüsszeltől.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/PlMa9Wnjk1z2ZnWl5ub1OVDlITdvN4rt5U-SYvIhZVo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4Y2U4ZWE2NDRlMzQ1YzQ4ZTVkYjA0MWZmNzBhNjEw.jpg)
Magyar Péter és a randi ára
A messiás kapcarongyként tekint a gyengébbik nem képviselőire.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/c-A8Z0MGb0WlS2tYceomoNx13dyFTB8EP6byC8OGycI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkNmJkZGFjMjIwYzRhNmViN2NlZTBiZjk5NTFmMDE3.jpg)
Váratlan helyről érkezett hatalmas pofon Magyar Péternek
Erre senki sem számított.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7xY2xZao4gWq81JiNt-u0WCPQ2o-MtjS-3Ivs04jX5o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxMjU5OTdjNDg0NjRiZWI5M2EyYzJhMDc0YTg3MmI4.jpg)
Komjáthi és a munkásököl
Egy vicc, amit az agonizáló MSZP művel.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez![Deák Dániel Deák Dániel avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/-NOkMcBTT-aDeakLvxh6HgV7CDg-blS5njuVEdSusnE/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YwMzYwMzBhZmUxNTQ4MTBhOGU5MjY2YjYyZWVlNWM1.jpg)
Orbán Viktornak megint igaza lesz!
![Pilhál Tamás Pilhál Tamás avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/tDKjPlflNm0DwZyCMztb9w9XD0LreBkULjfaR7Sybk4/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5MmJhMjkzYmM0MzQwYTJiMTRiOTllYzY0YTY0OTlm.jpg)
Kukába a népakarattal!
![Szentesi Zöldi László Szentesi Zöldi László avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7HUunC_fSPuqryBF8k4Jv6H0danYcQPKtHQZvxQ6uVA/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4YjQ0NDc1ZmI0MzQwMmNhMTUzYjhkZWE2NTI2ZWE3.jpg)
Történetek a legvidámabb barakkból
![Gajdics Ottó Gajdics Ottó avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/rH3m5VWJPeEMRiGZHbJydRSSfeE27cbEIu9Uox1IUGM/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzZTFiNTcxN2Y1YTRiMWI5MmU1NmE2MTMxN2UyYWRl.jpg)
Mellbevágó adat: Bécs környékén az iskolások hetven százaléka nem tud németül
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/Gjh6TVUDQNptLA5puYFWaB0MgfoxL-FpXMGyc6hqMZE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMzczMjBiODI0MDQzNDQ5MzQwNjUyMGEyMDk4NTZj.jpg)
Az öt legjobb Donald Sutherland-film – A testrablók támadása + videó
A sci-fi-horror műfaj egyik klasszikus mozija.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/yLjNW_twFbXKsAgiJnnNJzgm-8L41MW20jTscmslLLs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNmExZjFhNjVkODRlZjM4MmU4MjI4OTZhYTNjNWM0.jpg)
Mellár borítani akarta a bilit, de a tartalma saját fejére hullott
Csurka István egykori kijelentése most is aktuális.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/fS4EPHEqk5_2mkvyBDskCw5nfoQ81RQ7wd6defTuJgE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlYjBkZTQ3ZGI3MzQwOWViOWI0OGNlYWQ1YjM3YzMw.jpg)
Fájó ponton találta el Magyar Pétert a vitriolos rapszöveg, azonnal törölte
Ilyen a popszakma.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/sxkYw_nVa196esndet9-dlOf81H7pv5lybsTZbAkrv4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliNTcxOGEwZDJmYzQxYzQ4ZjAzZDY4NzEyMzJlYzVj.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
Dúl a harc a baloldalon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435553_auto_resized.jpg)
Csúfosan megbukott Magyar Péter szappanopera-rendező helyettese
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17437512_auto_resized.jpg)
Új Bridgerton spin-off van készülőben, de a rajongók kiakadtak: az ő történetére még nem kíváncsiak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17430883_auto_resized.jpg)
Az oroszok kijelentették, folytatódik az olajszállítás Magyarországra és Szlovákiába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17434531_auto_resized.jpg)
Szándékosan fellibbent Tolvai Reni miniruhája - Forró fotó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436580_auto_resized.jpg)
Hidegzuhany érte a horvát turizmust: borzasztóan alakul a szezon
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440141_auto_resized.jpg)
Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440916_auto_resized.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438807_auto_resized.jpg)
Mellár borítani akarta a bilit, de a tartalma saját fejére hullott
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438311_auto_resized.jpg)
Nagy a riadalom a magyar csapatnál Párizsban, mi lesz háromszoros Európa-bajnokunkkal?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440377_auto_resized.jpg)
Egyik sportolónkak olyan útja volt ma Párizsba, amilyen talán senki másnak nem lesz
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jRKLofITBXivcoSPbOPT5S21maJYBfdDQY46ZZpYsA4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2OWE1MGI2MTFmMjQyODE4MjcyOTIzZDlmOGIxYjM2.jpg)
Nyílt levél Kövér Lászlónak
Kellene tanulni demokráciát Brüsszeltől.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/PlMa9Wnjk1z2ZnWl5ub1OVDlITdvN4rt5U-SYvIhZVo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4Y2U4ZWE2NDRlMzQ1YzQ4ZTVkYjA0MWZmNzBhNjEw.jpg)
Magyar Péter és a randi ára
A messiás kapcarongyként tekint a gyengébbik nem képviselőire.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/c-A8Z0MGb0WlS2tYceomoNx13dyFTB8EP6byC8OGycI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkNmJkZGFjMjIwYzRhNmViN2NlZTBiZjk5NTFmMDE3.jpg)
Váratlan helyről érkezett hatalmas pofon Magyar Péternek
Erre senki sem számított.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7xY2xZao4gWq81JiNt-u0WCPQ2o-MtjS-3Ivs04jX5o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxMjU5OTdjNDg0NjRiZWI5M2EyYzJhMDc0YTg3MmI4.jpg)
Komjáthi és a munkásököl
Egy vicc, amit az agonizáló MSZP művel.