Magyar Péternek igaza volt. Nem véletlenül titkolózott, nem véletlenül nem engedett megszólalni senkit a szerveződő pártjából. Attól félt, ami most bekövetkezett. Gerzselyi Gabriella, a Tisza Párt egyik EP-képviselője elszabadult hajóágyúként hatalmas politikai baklövést követett el.
Erre szokták mondani, hogy ha direkt volt akkor azért borzasztó, ha pedig tudatlanságból akkor meg azért. Facebook-oldalán az alábbi felhívást tette közzé egy Orbán Viktort ábrázoló kép kapcsán:
„Játékra hívlak benneteket! Találjunk diplomatikus (!) jelzőket vezérünk arcára az alábbi képen! Én kezdem: úgy mondanám, hogy… hmm… eltökélt! Most ti jöttök! (Kérlek, mellőzzétek a gyalázkodó jelzőket és a heves érzelmeket! Maradjunk hűek a tisztelet szóhoz pártunk nevében!) Egyébként ahogy megláttam reggel kávévásárlás közben a Parlament fölszintjén lévő kisboltban, mindjárt bonanzás korom egyik slágere ugrott be, ami úgy kezdődik, hogy Rosszul indul néha egy-egy nap”

Ezzel a szégyenteljes felhívásával nagyon csúnyán lejáratta Magyar Pétert és az egész Tisza Pártot. Gerzselyi ravasz, alattomos akart lenni, beleírta a posztba, hogy gyalázkodó jelzőket ne használjanak a kommentelők, de természetesen ez csak olaj volt a tűzre, válogatott ocsmányságok tárházává vált a Facebook-oldala, amit rendesen gyomlálnia kellett. Volt ott minden a leharcolttól a hidegvérű diktátoron át a bajusz nélküli Adolfig.
További Poszt-trauma híreink
Ő maga adta meg az alaphangot azzal, hogy a kép kapcsán degradálónak, becsmérlőnek szánt idézetet írt a posztjába. Amit Magyar Péter embere most tett, az politikailag, erkölcsileg és emberileg is vállalhatatlan.
Valakit megítélni külső tulajdonságait vizslatva, egy kép alapján, súlyos hiba. Arra buzdítani, hogy mások is ítéljék meg, az viszont már több mint hiba, bűn.
Magyar elgondolkodhat, hogy milyen emberekkel vette magát körbe, mert könnyen lehet, hogy saját, meggondolatlanul posztolgató emberei lökik a szakadékba.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt: Lenőni Azahriah mellé
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” maradtak Fidesz-szavazók.

Az lehetsz, ami akarsz, avagy éljen a pride
Azt hiszem, hogy bajban van a BKV, de legalábbis bajban lesz ennek az írásnak a közlése után.

Egy asztalnál a kijevi Casanovával
Jóérzésű ember megválogatja, kivel ül le vacsorázni. Donald Trump ilyen ember. Bohócokkal, péniszakrobatákkal nem kíván vacsorázni. Megértem, hiszen én sem látnék szívesen hívatlan vendéget a karácsonyi gyertyafényben.

Kuljabandi meg a szakpolitika
A tiszásoknak a tények semmit sem számítanak, csak a semmi meg a gátlástalan hazudozás.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Ők és mi: az örök ellentét

Djokovics: betolakodóból példakép

Bilderbergék csatos szájzárral

Befektetés a jövőbe
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Azahriah gusztustalan módon sértegette a Fidesz-szavazókat, elgurult a gyógyszere
A nagy meleg ártott meg az énekesnek vagy más?

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Nem kellenek ide ellenségek, ha ilyen barátai vannak az embernek.

Orbán véresszájú ellenfele leleplezte Magyar Péter ördögi tervét
Nem tudta tartani a száját.

Pottyondy Edina hatalmas bakot lőtt, a pride méretes öngól volt az ellenzéknek
Lehet itt táncikálni, a végén az számít majd, ki nyeri meg a választást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt: Lenőni Azahriah mellé
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” maradtak Fidesz-szavazók.

Az lehetsz, ami akarsz, avagy éljen a pride
Azt hiszem, hogy bajban van a BKV, de legalábbis bajban lesz ennek az írásnak a közlése után.

Egy asztalnál a kijevi Casanovával
Jóérzésű ember megválogatja, kivel ül le vacsorázni. Donald Trump ilyen ember. Bohócokkal, péniszakrobatákkal nem kíván vacsorázni. Megértem, hiszen én sem látnék szívesen hívatlan vendéget a karácsonyi gyertyafényben.

Kuljabandi meg a szakpolitika
A tiszásoknak a tények semmit sem számítanak, csak a semmi meg a gátlástalan hazudozás.