Gréczy Zsolt, a DK nagy visszatérője ismét hallatott magáról. A Gyurcsány-párt egykori szóvivője, aki 2019-ben botrányos körülmények között távozni kényszerült az Országgyűlésből és a nyilvánosságból, miután obszcén, szexuális tartalmú képsorozat került nyilvánosságra róla, 2022-ben újra visszatért a politikai életbe. A legutóbbi országgyűlési választáson újra képviselői mandátumot nyert a hatpárti közös listán. Munkáját az új ciklusban a Demokratikus Koalíció frakciójában folytatta, tagja az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának. 2023 februárjában pedig a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjává választotta a párt kongresszusa. A Magyar Demokratikus Charta alapító tagja, ügyvivője. 2007-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig Bajnai Gordon kabinetjében dolgozott, mint kommunikációs főtanácsadó. Egyszóval megbízható káder, Gyurcsány hű táskahordozója.
Túlfűtött mozgalmi hevületében időről időre megjelentet egy véleménycikket vagy egy posztot Facebook-oldalán, ahol főnökének, Gyurcsány Ferencnek a segítségére siet, és jó bolsevik módjára ömlengő dicshimnuszt zeng a „kedves vezető” nagyságáról.
Most is ez történt, ezúttal is a kezét használta, mint anno, de most billentyűt ragadott és a Népszavában publikált cikkében a következőt írta:
„Gyurcsány Ferenc kormányzása idején Magyarországon demokrácia volt. Nem ültettek pártkatonákat független intézmények élére, az ellenzék jogai csorbítatlanok voltak az Országgyűlésben, szerepeltek az akkor még valóban közszolgálati médiában. (…)”
További Poszt-trauma híreink
A főnökének remegő kézzel írt legújabb szerelmi vallomása azonban számos helyen sántít. Úgy látszik, a vörös köd elhomályosítja Gréczy látását és ezért nem érzékeli a valóságot. Hogy lehet demokrácia egy olyan országban, ahol az utcán lovasrohamot vezényelnek a békés tüntetők közé és a karhatalom gumilövedékekkel lövi ki saját állampolgárainak a szemét? Sehogy, kedves Gréczy elvtárs, mert ez nem volt demokrácia, ez a legsötétebb ötvenes éveket idézte. Gyurcsány akkor iratkozott ki végérvényesen a demokratikus politikusok közül. Az pedig, hogy Gyurcsány idejében valódi közszolgálati volt a közmédia, egész egyszerűen egy vicc. Mindannyiunk jól emlékszik a rosszemlékű Nap TV-re, ami 2002-től, miután visszakerült a közmédiába, minden áldott reggel olyan független objektív riporterekkel nyomta a baloldali propagandát, mint Havas Henrik, Bánó András, Pallagi, Ferenc, Aczél Endre, Juszt László vagy éppen Verebes István.
További Poszt-trauma híreink
Ennyit Gréczy Zsolt hitelességéről, ami azzal, hogy Gyurcsánynak hétről hétre minden megszólalásával szobrot épít, nem fog visszatérni. Mert azt eljátszotta örökre.
Borítókép: Gréczy Zsolt és Gyurcsány Ferenc (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Lovas István, a rettenthetetlen

El a kezekkel Tusványostól!

A faltörő kos szerepében

Kolozsvár vesztésre áll, a lelátón még tartja magát a kis magyar világ
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – P.S. I Love You + videó
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.

Robbant a pornóbomba: közismert szexmunkás dolgozik Magyar Péter alatt
Szárba szökkent Cicciolina közeledése.

Futótűzként terjed a neten a videó, ahol Magyar Pétert pofon csapja a valóság
Nem várt helyről érkezett a tökéletes jellemrajz.

Olyan dolog történt, ami a teljes baloldalt padlóra küldte
Félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.