Hiába a sok személyeskedő megnyilvánulás a globalista és baloldali politikusoktól, Orbán Viktor állta a sarat az Európai Parlamentben. Tényekkel igazolta állításait, miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság háborúpárti elnöke és Manfred Weber néppárti vezető személyes sértettségéből fakadóan támadta hazánkat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Both Hunor, a Századvég vezető elemzője Orbán Viktor strasbourgi plenáris beszédéről, valamint az uniós politikusok megnyilvánulásairól.
Mindeközben a baloldali kánon természetesen kórusban énekelte, egymást túllicitálva, hogy Európa Orbán ellen fordult, a magyar miniszterelnök napjai meg vannak számlálva. De azért volt józan hang is a liberális oldalon. Fodor Gábor ekképp értékelte a strasbourgi eseményeket:
(…) Ennek kiemelkedő megnyilvánulását jelentette Ursula von der Leyen bizottsági elnök asszony felszólalása, aki, kétségkívül példátlan módon, a szerepe adta lehetőség határait átlépve, súlyos kritikát fogalmazott meg hazánk kormányával kapcsolatban. Tette ezt úgy, hogy első elnökségét annak az Orbán Viktornak is köszönhette, aki Manfred Weberrel szemben mellé állt és hétgyermekes konzervatív hölgyként még példaként is beszélt róla pár évvel ezelőtt. (…) ma hiányzik a politikai vezetés az unióban, nincs olyan tekintélyes politikus, mint Angela Merkel volt, aki akart és tudott kompromisszumokat kötni. Ő ezekben a megállapodásokban a különutas Magyarországnak is mindig talált helyet.(…)"
További Poszt-trauma híreink
A Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője az Indexben publikált írásában kemény kritikát fogalmazott meg a brüsszeli vezetéssel szemben, szerinte nincs tekintélyes politikus az unióban. Ennél élesebb és határozottabb bírálat csak nagyon kevés született a brüsszeli politikáról.
Külön örömteli, hogy ez bizony a baloldalról érkezett. Talán nincs minden veszve.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Fodor Gábor (Fotó: Kurucz Árpád)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter megkapta az idei első sallerét a baloldal rémétől, keserű volt az évkezdet
Apát játszol, a hangulat megfagy, fiaid kérdik: „Te áruló vagy?”

Ehhez pofa kell: Fekete-Győr András nekiugrott Kapu Tibornak, az esetnek csúnya vége lett
Leszállt a lila köd.

Nagy Attila Tibor leleplezte Magyar Péter ördögi tervét, a titok napvilágra került
A Tisza Párt elnöke durván fenyegetőzik.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Zöld kártya + videó
Egy bájos romantikus történet, amely humorral és érzékenységgel beszél a szerelemről és a hovatartozásról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!