idezojelek

Magyar Péter a mentelmi jog csigaházából üvölti: Ne féljetek!

Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Bodnár Boglárka

Persze, hogy nem döntött Magyar Péter mentelmi jogáról az illetékes brüsszeli sóhivatal a minapi ülésén. Még meghallgatásokat sem tartottak, mindössze „eszmecsere” zajlott. Rágják a gittet. Minek is kapkodnának? 

Hiszen csupán fél éve történt az eset, hogy az Övcsatos némi cefrétől idegállapotba került az Ötkert nevű mulatóban, kislányoknak tette a szépet, majd elvette az ő botrányos viselkedését fölvevő vendég telefonját, és azt a Dunába hajította. Micsoda államférfi! 

Ámokfutásáért természetesen a mai napig nem kért bocsánatot. Miként a mindennapos rágalmaiért, közveszélyes álhíreiért, őrült riogatásaiért sem szokott. (Internetblokkoló, kétezer titkosszolga, járó motorú kormányrepülők, Aszad repülője, moldáv embercsempész, bezzegrománia és a többi rögeszmés hantázása.)

Bár megdönthetetlennek tűnő bizonyítékok – videók és tanúvallomások – szólnak a dúvad-politikus bűnössége mellett, a brüsszeli gittegylet (a jogi szakbizottság) nem óhajtja elsietni a dolgot. Egyébként ugyanez az unió, amely fél év alatt képtelen fölfüggeszteni egy randalírozó mentelmi jogát, máskülönben Magyarországot szokta tíz- és százmilliókra elmeszelni egyes büntetőügyek elhúzódása miatt. Kedves tőlük, ugye?

Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert. Pestiesen szólva: szorongathatják a golyóit. Ő pedig cserébe – „agyhalott” tiszás képviselőtársaival karöltve – lelkesen végrehajt bármit, amit előírnak neki.

Ha Manfred Weberék parancsba adják, akkor a tiszások ukrán zászlós pólóban szlává ukrájinyiznek az Európai Parlamentben. (Miközben az ukrán latorállam egy évtizede terrorizálja a magyar kisebbséget, megfosztotta testvéreinket legalapvetőbb anyanyelvi, kulturális, oktatási jogaiktól. Magyar Péterék tojnak rá.) 

Bármilyen Magyarország elleni döntést, pénzmegvonást, boszorkányüldözést megszavaznak, csak Péterke mentelmi joga megmaradjon.

 A szivárványos marhaságokra és a migrációs paktumra is áldásukat adták, naná.

Aztán letagadják az egészet. Az Övcsatos néhány napja, összehúzott szemmel azt hadarta, hogy Brüsszel nem is akar a nyakunkba sózni migránsokat, azokat valójában Orbán szállíttatja Magyarországra... S miközben ezt hazudta, nem rogyott rá az ég.

Ne féljetek! – buzdította híveit, ő viszont retteg. Testőrök hada mögé bújik, noha őt senki sem bántotta, ő viszont már többeket. Ne féljetek! – kántálta, mégis gyáva nyusziként, tíz körömmel kapaszkodik a mentelmi jogába. Pedig tavaly tavasszal még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt. „És eltöröljük a mentelmi jogot természetesen. Semmi értelme” – üvöltötte április 25-én Tamásiban. 

Május 6-án Derecskén pedig ehhez még azt is hozzátódította, hogy az EP-mandátumát sem veszi föl, ha bejut. Aztán mégis fölvette. (Mint a feleségét mosogatás közben.) Egy züllött, beteg, közveszélyes hazudozó.

Sebaj. Ha a brüsszeli bűnsegédei megmentik Pétert, előbb-utóbb akkor is kénytelen lesz majd egy pillanatra kibújni a mentelmi jog csigaházából. Egy nyuszi a csigaházból. S hogy a képzavart tovább fokozzam: már előre látom, úgy rángatózik majd a törvény színe előtt, mint egy citromos osztriga.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Neveknek adása Amerikában

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Bayer Zsolt: Ez a mi ellenzékünk

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Közeledik a liberális világrend vége

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Trump rendelete: a háború kezdete

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.