Magyar Péter teljesen össze van zavarodva, kapkod és hibát hibára halmoz. Nem volt elég neki a híres, kilenc napig wifin működtethető kémtoll, amit állítása szerint az egyik internetkábel-csatornában talált.
Most újabb kamuval állt elő.
Mint ismert már több napja fenn volt az Európai Parlament hivatalos felületein az a brüsszeli dokumentum, amely alapján Ukrajnának további fegyvereket akarnak küldeni, Magyarországot pedig megbüntetnék azért, mert élni mert vétójogával. Mielőtt a háborúpárti indítványt szavazásra bocsátották volna, Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő hozta nyilvánosságra, hogy annak előterjesztői között Magyar Péter is szerepel.
A fideszes politikus ezzel lebuktatta Magyar Pétert, hogy kezdeményezője volt egy brutális brüsszeli javaslatnak, amely továbbra is pénzelné az ukrajnai öldöklést. Magyar Péter ettől bepánikolt, és hazudozni, hárítani kezdett. A Tisza Párt elnöke előbb tagadott, majd azt kezdte el hajtogatni, hogy csak tévedésből került oda a neve az előterjesztők közé. Később még tovább ment, arról kezdett beszélni, hogy a nevét egyenesen odahamisította valaki, valószínűleg egy fideszes politikus, de ha nem, akkor is valaki, akit a fideszesek bujtottak fel erre.
További Poszt-trauma híreink
Milyen érdekes, hogy mindig valamiféle, megmagyarázhatatlan fideszes fortély áldozatául esik Magyar Péter. Azonban a bizonyítékai olyan hiteles, komoly dolgokban merülnek ki, mint az azt beszélik, sokan látták, többen azt mondták s a többi, s a többi.
De a képlet nagyon egyszerű, ha Brüsszel Péter nem támogatja Weber háborúpárti terveit, akkor miért nem szavazott ellene? Mint ahogy azt a Fidesz megtette.
Kicsit sok már a kamuból. Egyre nagyobb bajban van Magyar Péter, folyamatosan csökken az érdeklődés iránta és a pártja iránt is. Ennek újabb bizonyítéka, hogy lapunk információi szerint a buszok felét lemondták, amelyekkel a Tisza Párt március 15-i rendezvényére utaztatták volna a szimpatizánsokat.
További Poszt-trauma híreink
Ide már kevés lesz a slim fit ing, a műmosoly, a kínai trollhadsereg és a temus kémtoll.
Vége van, Kicsi!
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Képernyőfotó)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Húsvét előtt

„Minél rosszabb, annál jobb” – a Tisza Párt lebukott

A hazaárulás mint szakma

Kismartoni gondolatok
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Ez igen! Kemény szavak.

Az öt legjobb Val Kilmer-film – Top Secret! + videó
Felejthetetlen vígjáték a nyolcvanas évekből.

Nagy Bandó András legújabb eszement kirohanása sokat árthat Magyar Péternek
A humortalan humorista újból lecsapott.

Íme a felkavaró videó, ami leleplezte Cseh Katalin velőtrázó hazugságát
Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Teljesen kifulladtak a közlekedési káoszt okozó Pride-tüntetések, Hadházy mégis tovább erőlteti – videók

Sokkoló jelenetek, Gulácsi Péter hordágyon hagyta el a lipcsei pályát

Vörös riasztást kapott minden Gmail-felhasználó: Meg ne nyisd, ha te is kaptál ilyen e-mailt!

Németország teljes sokkban: csődbe ment a legendás német autógyártó

Máris valóra vált Baba Vanga egyik 2025-re szóló jóslata, és ami ezután jön, azt elképzelni sem tudjuk

Tesla-gyilkos kartell: összefogtak az európai óriáscégek, hogy egyszer és mindenkorra kiszorítsák a kontinensről Muskot

Drámai meccset vívott Németországban a BL-címvédő Győr

Dzsudzsák Balázs beállásával jött a drámák sora az NB I kiesési rangadóján - videó

Gyökeres Viktor válasza szíven szúrhatta az Arsenal szurkolóit a triplája után

Tűzszünetet jelentett be Putyin

Ütöttek-vertek, rugdostak egy katonát Kijevben + videó

Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.