Hatalmas a botrány Svédországban. Maria Malmer Stenergard külügyminiszter egy fegyvergyártó vállalat részvényeit vásárolta meg, miközben a skandináv ország egy milliárdos ügyletet kötött, amely a szóban forgó cég számára előnyös volt. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon nagy üzlet a háború.
A hír kapcsán érdemes azért feltenni a kérdést: mi történne, ha Magyarországon, a magyar külügyminiszter vásárolt volna ilyen módon részvényeket? Belegondolni is rémes, talán még a kéksisakosok is bevonultak volna. Mindezek fényében nevetséges, hogy Brüsszel hazánkat próbálja csuklóztatni a korrupció miatt.
Azonban mintha lett volna egy kísértetiesen hasonló ügy nálunk is, méghozzá Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos botránya. Mint ismert, eljárást indított az ügyészség Magyar egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz, miszerint a Tisza Párt vezetője jelentős hasznot húzhatott a tőzsdén abból, hogy belső információi voltak.
További Poszt-trauma híreink
Érdekes módon az sem háborította fel az érzékeny brüsszeli korrupcióőröket. Igaz, Magyar Péternek mentelmi joga van, amiért a híres telefonlopási ügyében sem lehet egyelőre felelősségre vonni.
Ezt hívják kettős mércének. Amit szabad Jupiternek...
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Isza Ferenc/EC/AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Katy Perry hazug űrkalandja

Húsvét előtt

„Minél rosszabb, annál jobb” – a Tisza Párt lebukott

A hazaárulás mint szakma
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Ez igen! Kemény szavak.

Az öt legjobb Val Kilmer-film – Top Secret! + videó
Felejthetetlen vígjáték a nyolcvanas évekből.

Nagy Bandó András legújabb eszement kirohanása sokat árthat Magyar Péternek
A humortalan humorista újból lecsapott.

Íme a felkavaró videó, ami leleplezte Cseh Katalin velőtrázó hazugságát
Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Drog miatt bukott le apa és fia – Döbbenetes videón a rendőrségi akció

Bejelentést tett a Kreml a tűzszünet folytatásáról

Így lesz tökéletes a húsvéti sonka – aranyszabályok és bevált praktikák!

Több százmilliós ingatlanokban élnek a Tisza Párt politikusai + videó

Kitálalt a Farm VIP versenyzője: 14 év és egy gyermek után elvált, ez az oka

Traubisoda: alig tért vissza, máris eltűnt a boltok polcairól a legendás magyar üdítő – ez áll a háttérben

Lendvai Ildikó padlóra került, Rogán Antalról érkezett hír tette be nála a kaput

A Fradi szurkolói üzentek Nyilasi Tibornak – fotó

Moszkva figyelmeztette Németországot, maradjon ki a háborúból

Drámai bejelentés: kiderült, ki tűnt el a hajóbalesetben

Csattanós pofon Hadházynak: az Erzsébet hídon tüntetnek a közlekedés szabadságáért

Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.