Hatalmas a botrány Svédországban. Maria Malmer Stenergard külügyminiszter egy fegyvergyártó vállalat részvényeit vásárolta meg, miközben a skandináv ország egy milliárdos ügyletet kötött, amely a szóban forgó cég számára előnyös volt. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon nagy üzlet a háború.
A hír kapcsán érdemes azért feltenni a kérdést: mi történne, ha Magyarországon, a magyar külügyminiszter vásárolt volna ilyen módon részvényeket? Belegondolni is rémes, talán még a kéksisakosok is bevonultak volna. Mindezek fényében nevetséges, hogy Brüsszel hazánkat próbálja csuklóztatni a korrupció miatt.
Azonban mintha lett volna egy kísértetiesen hasonló ügy nálunk is, méghozzá Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos botránya. Mint ismert, eljárást indított az ügyészség Magyar egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz, miszerint a Tisza Párt vezetője jelentős hasznot húzhatott a tőzsdén abból, hogy belső információi voltak.
További Poszt-trauma híreink
Érdekes módon az sem háborította fel az érzékeny brüsszeli korrupcióőröket. Igaz, Magyar Péternek mentelmi joga van, amiért a híres telefonlopási ügyében sem lehet egyelőre felelősségre vonni.
Ezt hívják kettős mércének. Amit szabad Jupiternek...
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Isza Ferenc/EC/AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter erőszakos múltját tisztára kell mosni, íme az első lépés
Napi groteszk: a Tisza Párt elnöke egy női konferencián fog szerepelni, mint olyan családapa, aki támogatta felesége karrierépítését.

Mi Ukrajna legnagyobb problémája?
Nem, nem a háború. Nem hittem a szememnek, amikor a megszállt, az orosz agresszor által kivéreztetett ország legsúlyosabb problémájáról olvastam. Ezt biztosan ön sem hiszi majd el.

Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A liberalizmus elmekórtana

Immunreakció a gyűlöletexport ellen

Ferenc, Európa pápája

A vesztes Jézus megdicsőült
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Val Kilmer-film – Viharszív + videó
Valós eseményeken alapuló elgondolkodtató thriller.

Lendvai Ildikó ámokfutásba kezdett: Göncz Árpád olyan volt, mint Ferenc pápa
Elgurult az a bizonyos gyógyszer.

Gálvölgyi leleplezte az RTL fondorlatos tervét, kiderült a titok Majka daláról
A Heti hetes kulcsfigurája kikotyogta.

Alföldi Róbert csúnyán beleszállt Orbánékba
Megszólalt a garázdaság miatt feljelentett művész.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Privát számán fenyegette meg az MNB ügyintézőjét Magyar Péter

Lefújják az El Clásicót? A Real Madrid kiverte a balhét, a bírót is megríkatta

Figyeld a szavait: 3 jel, ami leleplezi a mérgező embert

A rendőrség nyomozást indíthat Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Mi van köztük? Sűrűn látják együtt a Farm VIP két sztárját

Nemzeti gyásznap szombaton: így tartanak nyitva a boltok Magyarországon, Ferenc pápa temetése napján

Meghalt Galkó Balázs

Elképesztő statisztika: Szoboszlai Dominik Európa második legjobbja

Temetés, vagy hamvasztás? Itt vannak az érvek és ellenérvek, árakkal együtt

Dunai hajóbaleset: előkerült egy videó, ami mindent megváltoztathat a nyomozásban

Magyar Péter angolosan távozott a szombati feltámadási körmenetről + videó

Hallgat a baloldal Karácsony emberének kereszténygyalázó botrányáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter erőszakos múltját tisztára kell mosni, íme az első lépés
Napi groteszk: a Tisza Párt elnöke egy női konferencián fog szerepelni, mint olyan családapa, aki támogatta felesége karrierépítését.

Mi Ukrajna legnagyobb problémája?
Nem, nem a háború. Nem hittem a szememnek, amikor a megszállt, az orosz agresszor által kivéreztetett ország legsúlyosabb problémájáról olvastam. Ezt biztosan ön sem hiszi majd el.

Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.