Felhévizy Félix olyat tett, amit eddig még soha: írt egy rövidke nyílt levelet a Párbeszéd nagyasszonyának, Szabó Tímeának.
Pressman elvtárs búcsúajándéka
Ezekhez képest Brezsnyev elvtárs Szovjetuniója vidám és kócos kis kupleráj volt.
Felhévizy Félix olyat tett, amit eddig még soha: írt egy rövidke nyílt levelet a Párbeszéd nagyasszonyának, Szabó Tímeának.
Tisztelt Képviselő Asszony!
Mint azt Ön is nagyon jól tudja, az idei nyár más, mint a többi, hiszen a pandémia árnyékában nem tudnak az emberek úgy nyaralni, kikapcsolódni, ahogy és ahol szeretnének. A környező országokban sajnálatos módon emelkedik a megbetegedések száma, ami óvatosságra kell hogy intsen valamennyiünket. Orbán Viktor ezért mondta, hogy idén több Balaton, kevesebb Adria, hogy ezzel a szellemes szlogennel is segítse, megvédje a magyar embereket attól, hogy berobbanjon nálunk is a koronavírus fertőzés. De őszinte sajnálattal vettem észre, hogy Önök, kedves Tímea, fittyet hányva a magyar emberek vitathatatlan érdekeire és a magyar emberek egészségének védelmére, gúnyt próbálnak űzni ebből a nagyon fontos, mindenkit személyesen érintő veszélyhelyzetből is.
„Több Balatont. És fizeted is, Viktor?” – ezzel a nem túl elegáns kísérő szöveggel osztott meg az Ön pártja, a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom egy, a siófoki Petőfi sétányon működő, felkapott strand vendéglátóegységéből származó blokkot. Amit azt követően Ön is előszeretettel használt fel a Facebook-oldalán, kicsinyes politikai érdekből.
A baloldal gyűlöletkampányt folytat, és nem csak a kormány ellen. Most már tisztán látszik, hogy a Balaton és a hazai turizmus is a céltáblájukra került.
Ez egy szánalmas és meglehetősen demagóg húzás volt.
Önök, kedves Tímea, a magyar emberek ellen harcolnak!
Ki vagy kik lesznek azok, akik ellen legközelebb uszítani és gyűlölködni fognak?
Sokunk nevében mondom: elég volt!
Maradok tisztelettel: Felhévizy Félix hírlapíró
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Ezekhez képest Brezsnyev elvtárs Szovjetuniója vidám és kócos kis kupleráj volt.
A nyugati társadalmakban uralkodó liberális elit mindent elkövet, hogy a társas lét minden formája szégyenletes legyen. Holott a társadalom legfontosabb összetartó formája a család.
Olvasom, hogy karácsonykor mérnek a rendőrök, és ezen háborognak a népek.
Stop háború, meg kell állítani a vérontást!
Újabb fejlemények a budapesti autós üldözés gyanúsítottjáról
Robbie Keane megmutatta a játékosainak, mennyit kopott a tudása – Már meg is hajtotta a Fradit új edzője
A tudósok is ledöbbentek: furcsa égi jelenségre lettek figyelmesek
Újabb taxis tüntetés lesz Magyarországon
"Elkezdtem ordítani, hogy ez csalás!" - 54 milliót veszített el a kaszinóban, perre készül a magyar férfi
Egyre több kérdőjel a Tisza párt körül + videó
Botrány, megint a Real Madrid csapatának kedveztek! – nagyon kiakadtak Barcelonában
Kiderült, mennyire lehet súlyos a Manchester City büntetése
Valami nagyon nincs rendben a hazai viszonyokat bíráló médiajelentésekkel
Megvan, mikor tér vissza a tél, farkasordító hideg és havazás jön
Váratlan helyről kapott kritikát a Biden-adminisztráció a Magyarországot ért támadás miatt
Kész a leltár 2.
Ezekhez képest Brezsnyev elvtárs Szovjetuniója vidám és kócos kis kupleráj volt.
A nyugati társadalmakban uralkodó liberális elit mindent elkövet, hogy a társas lét minden formája szégyenletes legyen. Holott a társadalom legfontosabb összetartó formája a család.
Olvasom, hogy karácsonykor mérnek a rendőrök, és ezen háborognak a népek.
Stop háború, meg kell állítani a vérontást!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.