Hol vagy, Hídember?

Budapesten a jól előkészített fejlesztések, felújítások sem haladnak.

2020. 10. 19. 12:35
null
Budapest, 2020. augusztus 31. A Lnchd madrtvlatbl 2020. augusztus 31-n. MTI/Mth Zoltn Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre látványosabb az ellentét: miközben az ország számos pontján lendületesen bővül a közlekedési infrastruktúra, Budapesten a jól előkészített fejlesztések, felújítások sem haladnak.

Mint arról lapunk is beszámolt, csak ebben az évben három szakaszt adtak át az M4-es gyorsforgalmi útból. Az igyekezet azért indokolt, mert a létesítmény az egyik legfontosabb áruszállítási folyosó Európa belseje és Törökország között, ám a 2010 előtti kormányok valamiért nem tartották fontosnak a kiépítését. Az építők éppen ezekben a napokban tolják a helyére a Szolnokot elkerülő szakasz nagy Tisza-hídját.

Hidak máshol is épültek, épülnek: a közelmúltban adták át a forgalomnak a komáromi Duna-hidat, de már tervezik az új átkelőt Paksnál és a kormány döntött egy autópályahíd létesítéséről Mohácson is. Eközben csak nem akar haladni a budapesti Széchenyi Lánchíd felújítása, annak ellenére sem, hogy az előző, a fejlesztésekben nyilvánvalóan gondosabban eljáró városvezetés kész forgatókönyvet hagyott a mostaniakra.

Egyvalamiben azonban kétségkívül szorgosak Karácsonyék, méghozzá a sávlezárásokban. A budapesti Nagykörút gyakorlatilag már a csúcsforgalmi időszakokon kívül, például hétvégén is bedugul, hídtól hídig lépésben pöfög a kocsisor, miközben a kerékpárosoknak fenntartott sávban alig-alig látni közlekedőt.

Hol vagy, Hídember? Immár minden budapesti meggyőződhetett róla, hogy van városvezető, aki épít, és van, aki nem. Sőt, mi több, aki még azt is elrontja, amit mások felépítettek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.