Az itallap igényes, egyedül azt érthetetlen, hogy csak nagyipari multisöröket kínálnak. A töményitalok között több prémiumminőségűt is találunk, a borválaszték igényes, kilenc import tétel mellett a Sauska Tokaj, valamint az egri Soltész pince hét-hét borát kínálják néhány kivételtől eltekintve decire is.
A kiszolgálás kifogástalan. Felszolgálónk udvarias, szívélyes, kommunikatív, amikor látja, hogy mélyebben érdekel a téma, felajánlja, hogy kihívja a séfet. Éltem a lehetőséggel. Gerlai Attilával, akit a Séfek séfe című műsorból ismertünk (kisebbik fiammal igyekeztünk minden adást megnézni), tanulságos volt elbeszélgetni az étterem filozófiájáról és a környékbeli gasztronómia jelen állapotáról. Következtetéseink egybecsengtek.
Fogadófalatként tarte-formába zárt, majd kis cikkekre vágott császár-rillette-et kaptunk. Falatnyi, ötletes kezdés, mely alkalmas a várakozás felfokozására.
Nagyobb társasággal ültünk le enni, családi körben, így alkalmam volt minden rendelt fogást végigkóstolni, jómagam egyébként haltepertőt és halászlevet kértem, két klasszikust – amit, ha csak tehetem – mindenütt megkóstolok. A haltepertőnek tökélyre fejlesztették az elkészítési technológiáját, a halhús friss, ropogós, nem túlsült, nem olajos, egyszerűen tökéletes, hasonlót – de nem jobbat – csak a Drávaszögben ettem. Marinált lilahagymát és hagymás-paradicsomos bruschettát adnak hozzá.
A selymes, homogén, kellően koncentrált halászlé, jó tartású, kicsattanó frissességű halhússal újabb telitalálat, akárcsak a hasonló filozófia mentén készült tiszta, intenzív ízű kakas- és májgaluskaleves. A levesek mellé kért kovászos kenyér csúcsminőségű.
A nokedlivel kínált csirkepörkölt a hagyományos receptúra pazar rekonstrukciója, ízre-állagra egyaránt remekbe szabott étel, akárcsak mellé adott uborkasaláta, egyedül a tejfelhab jelez némi új hullámos elkötelezettséget. De jól is van ez így, nem kell mindent túlgondolni, írom ezt az újraértelmezéseket, átköltéseket messzemenően támogató alapállásból.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!