A Balaton-felvidék istenáldotta táj, egyedi hangulatú, páratlan szépségű bortermő régió, melyet egyszerre éltet és veszélyeztet a turizmus. Szeremley Huba, a magyar borászat és közélet tavaly elhunyt legendás alakja nem véletlenül beszélt minden fórumon arról, hogy „meg kell őrizni a tájban az embert”.
Ennek jegyében a szőlőtermesztés és borkészítés mellett szürke marhákat, racka juhokat, mangalicákat tartott, éttermet is működtetett. Ismereteim szerint övé volt az első olyan országos szinten számontartott, rangos vendéglő, mely e tájakon egy adott pincészethez kötődött.
Ma már egy sor ilyen étterem illetve meleg ételt is kínáló borterasz működik, a Laposa család négyet is működtet, gasztronómiai szempontból magas színvonalon (többek között a Szőlőhegy bisztrót, mely épp Szeremley Huba Szent Orbán éttermének helyén nyílt), de említésre méltó a csopaki Söptei és Petrányi pincészet étterme, a paloznaki Homola pince Sáfránkert étterme, Trombitás Zoltán „Mi a kő” nevű étterme Köveskálon, a badacsonyörsi Folly Arborétum és persze a Szászi Viridárium a Szentgyörgy-hegyen, közelebbről Hegymagason, hogy csak a legjobbakat említsem azok közül, ahova eddig sikerült eljutnom. (Kiemelkedő élményt nyújtott dörgicsei Pántlika pincészet, valamint a csopaki Szent Dónát Kúria étterme, de ezeket sajnos a veszteséglistára írhatják a gasztrokalandozók.)
„A Szent György-hegy egy olyan termőhely, melynek természetes flórája és faunája a mai napig egyedülállóan érintetlen. Teljes valójában kizárólag a természettel összhangot kereső gazdálkodáson keresztül mutatható be. Hiszem, hogy közösségünk erőfeszítéseinek köszönhetően a térképen egyre inkább egy organikus szigetként kezd kirajzolódni” – mondja Bencze István, aki Szászi Endréhez hasonlóan vegyszermentesen gazdálkodik, bioborokat készít beavatkozásmentesen.
Tény, hogy badacsonyi borvidék e festői vulkánján egyre gyarapodnak a természetközeliség, a fenntarthatóság és a vegyszermentesség képviselői, ami felettébb örömteli. A természethű bioborok helyi úttörője Szászi Endre, akinek ásványos, komplex, strukturált borait több mint másfél évtizede övezi a borrajongók szeretete és respektusa.
A Szászi pincészet étterme méltán viselheti a „viridárium” (díszkert) nevet, itt nemcsak a táj szépsége, hanem az étteremnek otthon adó épület jó ízléssel kialakított, ápolt, szemgyönyörködtető szűkebb környezete is lenyűgözi a látogatót, mint ahogy egyébként az étterem beltere is. Minden apró részlet a helyén van a bejáratnál elhelyezett kosaras préstől az asztalokat díszítő mezei virágokon át a halk, helyhez illő háttérzenéig.
A külcsín mellett a belbecsre sem lehet panasz. Séfnek megnyerték Régeni Jánost, akit az ínyencek a vászolyi Zománc bisztrócskából ismerhetnek.
A jeles konyhafőnök egyébként regényt és verseket is ír, szenvedélyes utazó-kalandozó, többször megjárta az El Caminót. Akit közelebbről érdekelnek a gasztronómián túlmutató gondolatai, olvashat egy vele készült tartalmas beszélgetést ITT.
Az étlap struktúrája a fine dining éttermek egy részének modelljét követi, amit például a tavaly új életre kelt Gundel is alkalmaz: az ár a fogások számához kötődik, a vendég maga válogatja össze, hogy az adott összegért mit szeretne kóstolni.
Két fogás 9000, három 12 500, négy 14 800 forintba kerül. Nem aprózzák el, 14 százalékos felszolgálási díjat adnak hozzá a számlához, amivel az északi parton még nem találkoztam. Az is tény, hogy a kiszolgálás tanítható, pincéreink figyelmesek, segítőkészek, udvariasak, felkészültek, akárcsak az üzletvezető, akivel élmény volt néhány mondatot váltani.
