A középkorban a kereszténység szertartásai még magasabb szintre emelték a borigényt. Járulékosan, különféle profán szükségletekre is termeltek, az arányok lassan eltolódtak a civil fogyasztás javára. Ez idő tájt, a középkor derekán kialakultak a szőlőtermesztéshez preferált területek, azaz borvidékek. Termelői megélhetések kristályosodtak ki, csatlakozó kézműves ágazatok, majd az első tezaurálási tendenciák lettek a bor kultúrtörténetének mérföldkövei. A kultuszborok megjelenése a Rajna-vidéktől Itáliáig kereskedelmi rendszerek és értékelési módszerek kialakulásához vezetett. A reneszánsz korában, majd a barokk pompa idején olyan képzőművészeti alkotások sokasága született meg, melyek bibliai témájukkal (utolsó vacsora, kánai menyegző stb.) nem annyira az események idején, de annál inkább a műalkotások születésekor érvényes társadalmi szokások, berendezések, asztalneműk bemutatásával világosították fel az utókort a borkultúra akkori állásáról.
A borfogyasztás kultúrája olyan társadalmi kiterjedésben vált gyakorlattá, amely bárkinek alkalmat és lehetőséget adott a borélvezet előnyös oldalának megéléséhez, a bor birtoklásához.
Idáig jutottam aktuális témámmal, mikor a befejezés más fordulatot vett. Ugyanis eredeti tervemtől eltántorítottak Ludányi Balázs és az ő borai, szám szerint tizenöt. Volt ugyanis a hét elején egy borkóstoló, amiről annak pozitív hatásai miatt kénytelen vagyok beszámolni.
Valójában Balázs személyiségében nincs semmi rendkívüli. Régóta ismerjük egymást, eddig is tiszteltem a munkáját, borait. Most viszont – egy jó négyórás kérdezz-felelek során – a korábbiakhoz képest is egyértelműbb lett számomra tiszta gondolatainak remek sora. Kevés olyan hazai termelő van, aki saját és borvidéki adottságait ilyen egyértelműen látja, és képes mindezt egy használható egységgé gyúrva a saját és minden igényes és arra érdemes borkedvelő javára fordítani. Balázs nem az extremitások embere. Ha valami jó, arra büszke, de nem értékeli túl. Ha valami kevésbé jó, azt is tudja és nem akarja fényesebbé varázsolni. Lenyűgöző. Nem kevésbé a borai, amelyek a Mátra andezitre települt gazdag talaján teremnek két dűlőben, kis mennyiségben. Nincs hanyatt esve az olaszrizlingtől, de igen tiszteli a hárslevelűt. Kedvence a kékfrankos, kalapot emel a cabernet franc előtt. De dolgozik magyar frankossal, és értékeket keres a sárga muskotályban.
Mondhatnánk, hogy semmi különleges nincs abban, ha egy bortermelő tudja, mit akar. És mégis. A sorsközösség itt nem csak jelképes.
No és milyenek a borok? Egyediek és utánozhatatlanok, igazi Centurio stílusban (ez a birtok neve). Remek savakkal, határozott és elegáns szerkezettel, sok eleven gyümölccsel. A kékfrankosok évjárattól függetlenül földes, pikáns, kiegyensúlyozott és szinte ropogós karakterűek. Nem tipikus mátrai vörösborok, mert karcsúak, ornamentikában fűszeresebbek, és kedvesebbek az ízükben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!