Zsíros kenyér, halászlé és keszeg a Badacsony-hegy bazaltorgonái alatt: a Rózsakő vendéglő. Ki ne játszadozott volna el a gondolattal, hogy melyik lenne az az egy könyv, amit magával vinne egy lakatlan szigetre, melyik lenne az a lemez, amit választana, ha csak azt hallgathatná a továbbiakban, hogy melyik bor lenne az, amit élete végéig inna, ha nem lenne lehetősége mást választani, vagy mi lenne az a reggeli, amin akár több évig is elélne?
Utóbbi kérdés kapcsán, bizonyára sokak választása valamelyik tojásételre esne, meg merném kockáztatni, hogy a szalonnás rántotta lenne a Kárpát-medencei magyar győztes, de bizonyára az élvonalban végezne a bundás kenyér, a sajtos kolbászos omlett, a tükörtojás és a buggyantott tojás is.
Jómagam a zsíros kenyérre voksolnék, persze legyen hozzá paradicsom, lila hagyma és erős paprika is.
Legemlékezetesebb ebédeim egyikét 2010 táján a Bock bisztróban költöttük el családi körben, az is házi kenyérrel meg remek tepertős zsírral indult, ez volt ott az amuse bouche, a „szájszórakoztató” fogadófalat. Utána jött a tintahalleves, lencseleves kolbásszal, bőrén sült fogas vargányás borjúínnal és túróscsuszával, a malacfüllel kísért „ökörpofa retro” nevű klasszikus, majd végül a csoki brullée dohányfagylalttal.
Kell egyfajta bátorság ahhoz, hogy elit étteremben zsíros kenyeret adjunk indításnak a fine dining világában megszokott vajas kenyér helyett. De hát Bíró Lajosnak, a disznósajtos Szent Jakab-kagyló kiötlőjének sosem kellett a szomszédba menni kulináris bátorságért.
Mindez annak kapcsán ötlött fel bennem, hogy tavaly nyáron az egyik legmeghittebb balatoni ebédemet is zsíros kenyérrel indítottam, a Rózsakő étteremben a Badacsony-hegy bazaltorgonáinak lábánál.