- Magyar Nemzet
- Archívum

Kommandósokat vetnek be Siófok és Kaposvár környékén
Kommandósokat vetnek be a rendőrök a Somogy megyei utakon, mert Siófok és Kaposvár környékén megszaporodtak a közlekedési balesetek – értesült a HavariaPress.

Fidesz: Juhász újabb nagyotmondó kijelentéseket tett

Kóka János felmentette Mándoki Zoltánt, a MÁV vezérigazgatóját
A MÁV vezérigazgatójának felmentését kezdeményezte a közlekedési- és gazdasági miniszter. Kóka János döntését egyelőre nem indokolta, de azt közölte: Mándoki Zoltán helyére nem nevez ki új vézérigazgatót. Fónagy János (Fidesz) a bejelentésére leszögezte:

Profi hamisítványokat készítő társaságot buktatott le a rendőrség
Útlevélbe ragasztható amerikai vízumokat készített két 30 év körüli budapesti férfi, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy bejelentés alapján tetten érték őket a XVI. kerületi lakásban kialakított számítógépes műhelyben.

Tüntetés az abortusztabletta ellen
Több százan vettek részt azon a tiltakozó gyűlésen az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt, amelyen az abortusztablettaként ismert készítmény hazai bevezetése ellen demonstráltak. A tabletta alkalmazása nem vonja maga után a terhességmegszakítások szám

Az MSZP szerint Orbán Viktornak nincs saját véleménye

Almássy: A diákigazolvány cseréjének ingyenesnek kell lennie
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) csak ingyenesen tudja elképzelni a diákigazolványok cseréjét. Egy normális országban ugyanis nem fizetnek az emberek még egyszer egy olyan termékért, amit már egyszer megvettek – ol

Fidesz: Titkos áramtermelő gyarmatosítás Pakson?
Egy titkos szakértői anyag alapján, a nyilvánosság teljes kizárásával megkezdődött a Paksi Atomerőmű önállóságának teljes felszámolása – írja Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő sajtóközleményében.

EP: megbüntetik a bekiabáló és bohóckodó képviselőket
Az Európai Parlament új szabálytervezete alapján akár húsz munkanapra szóló felfüggesztéssel, vagy háromhavi napidíjmegvonással lehetne sújtani az ülést hangoskodással zavaró képviselőket.

Veszélyben a felsőoktatás színvonala
Nehéz helyzetbe kerülnek a felsőoktatási intézmények a maradványképzési kötelezettség miatt, mely veszélyezteti az oktatás színvonalát és a kutatómunkát – jelentette ki a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki hozzátette: a tüntetéstől

Jövőre százmilliárddal kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak
Mintegy százmilliárd forinttal csökken az önkormányzatok költségvetése jövőre az adók mérséklése miatt – közölte ma a Belügyminisztérium (BM) politikai államtitkára. Juhász Gábor hozzátette: az adócsökkentés nyomán, az idei 1349 milliárd forintról,

Történelmi csúcson zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 361,98 pontos emelkedéssel, 23.107,72 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Ez a szerdai záró értékhez képest 1,59 százalékos emelkedés. (ebroker.hu)

Magyar tejtermelőké lett a Parmalat Hungária Kft.
Magyar tejtermelő csoporté lett a felszámolás alatt álló Parmalat Hungária Kft. Az Alföldi Tej Kft. 1,7 - 1,8 milliárd forint közti összeget fizetett a vállalatért.

Gyurcsány Fidel Castro parlamenti beszédeit tanulmányozza

Veres azt ígéri, hogy eltörlik a bor jövedéki adóját
Veres János pénzügyminiszter a Tokaj-hegyaljai Tolcsván azt mondta: a kormány teljesíti a száz lépés programban vállalt adóváltoztatási kötelezettségeit, az adótörvények parlament elé kerülő változatában szerepel a bor literenként nyolc forintos jövedéki

Jégkorong: csökken a kapusfelszerelések védőfelülete
Csökken a jégkorong kapusok felszerelése által nyújtott védőfelület, erről döntöttek Portugáliában a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) vezetői. A változtatásra azért volt szükség, mert az utóbbi években jelentősen csökkent a mérkőzésenkénti góltermés.

Készültség Afrikában a madárinfluenza miatt
Kenyában és más afrikai országokban elkezdték a szűrést és ellenőrzést a madárinfluenza miatt, a háziszárnyasok és a vad madarak körében – tudatta az Objektív Hírügynökséggel az RSOE.

Kuncze Gábor: Az SZDSZ folytatná a privatizációt
A konzervatívok leállítanák, a szocialisták lezárnák, mi, liberálisok folytatnánk a privatizációt – szögezte le a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke.

Somogyi: Útiterv az amerikai vízumról
Magyarország egy rá szabott vízumútiterv részleteit szeretné megkapni az Egyesült Államoktól – mondta a külügyminiszter.

Fontos híreink
Ismét túszként kezeli a budapestieket Karácsony Gergely

„Minden rendes országban van” – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos

Rutte már az európai katonák ukrajnai bevetését tervezi

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Megint a rezsicsökkentés eltörléséről beszél Magyar Péter szakértője
Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Közös ünnep, angyalbatyuk és segítség: emlékezetes volt a „Mindenki karácsonya”
Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

Lázár János válasza a tiszás cenzúrára: Éljen a sajtószabadság!
A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

"Az a jó, ha az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni" – Orbán Viktor átadta Magyarország új autópályáját
Az M4-szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.
Külföldi híreink

Ausztráliai terrortámadás: a merénylők hónapokon át készülhettek a mészárlásra
Hónapokig készültek a merényletre.

Witkoff szerint megvitatták a következő lépéseket
A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

Brüsszel ukránbarát kormányt akar
A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Magányos karácsony? Hogyan birkózzunk meg vele? Egy tudós javaslatai
Dr. Paul Jones öt megközelítést ajánl a magány kezelésére.

Mesés hozamot könyvelhetett el, aki ebbe a nemesfémbe fektette pénzét idén
Rég nem látott tőzsdei emelkedést produkáltak a nemesfémek idén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

