Elnöki búcsú és beiktatás
Állandó szerződést kötött a skót Livingston együttesével Vincze Gábor.
Levélben köszönte meg Mádl Ferenc köztársasági elnöknek az elmúlt öt esztendőben végzett munkáját Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
Állandó szerződést kötött a skót Livingston együttesével Vincze Gábor.
Levélben köszönte meg Mádl Ferenc köztársasági elnöknek az elmúlt öt esztendőben végzett munkáját Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
Ma beiktatták hivatalába Sólyom László köztársasági elnököt a Sándor-palota Tükörtermében. Az új államfő támogatást és bizalmat kért a néptől, és hangsúlyozta: nem ő az állam. Mádl Ferenc leköszönt köztársasági elnök kiemelte: Sólyom László megválasztásáb
Emberölés miatt keresi a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta saját élettársát Bocskaikertben - értesült a HavariaPress.
Mádl Ferenc leköszönő köztársasági elnök ötéves hivatali ideje alatt 31 országban 82 hivatalos látogatást tett. Több mint ötszáz törvényt írt alá, és 12 alkalommal kért normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Mádl leköszönő államfőként megkönnyebbülést és
Még egy hétig gondolkodhatnak azok a diákok, akiket nem vettek fel egyetemre, főiskolára, hogy újra próbálkoznak-e.
Fulladás okozta annak a tizenkilenc esztendős orosházi fiatalembernek a halálát, akire ma reggel találtak rá Csongrádon a Körös-toroki üdülőterület egyik magánházának udvarán – tájékoztatott az Objektív Hírügynökség.
Szergej Goncsarov, az Alfa nevű orosz elit kommandó veteránjaiból álló egyesület vezetője úgy véli: jogosan lőtték le a minap az öngyilkos merénylőnek hitt brazil állampolgárt. A Washington Times beszámol: találgatások fogalmazódnak meg a legfelsőbb bírós
A Pénzügyminisztérium továbbra is azon dolgozik, hogy a jövedelmeknek a jelenleginél szélesebb körére terjessze ki a járulékfizetést. A kabinet május végén döntött arról: januártól 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni egyes jövedelme
Mára virradó éjszaka 15 embert szállítottak be Zaporizzsja megye Melitopoli járásának központi kórházába. Az embereket farkasok harapdálták össze. Az április 13-ra virradó éjszaka Kárpátalja Ilosvai járásában egy farmergazdaság elkerített területén 100 sz
Sikkasztással vádolják az egyik szlovák kormánypárt elnökét, a szlovák gazdasági minisztert. Pavol Rusko mintegy 100 millió koronával (650 millió forint) nem tud elszámolni. A botrány azt követően robbant ki, hogy nyilvánosságra került, a miniszter váltók
Közel száz, Arad megyei település maradt elektromos energia nélkül a vihar miatt a csütörtökre virradó éjszakán, Aradon több gazdaságot öntött el a víz. Az aradi polgármesteri hivatal szivattyúkat küldött az elöntött házakhoz, a víz eltávolításában a tűzo
Ledöntött egy kéményt csütörtök este a szél a Budapest, VIII. Víg utca 37-es szám alatt – adta hírül az Objektív Hírügynökség.
Rendhagyó esemény a hét végén 447. születésnapját ünneplő Csíkszereda életében az Illés-koncert. A Szabadság téren felállított színpadon ma este fél kilenctől először és utoljára hajol meg erdélyi rajongói előtt a megalakulásának 40 éves évfordulóját ünne
Az új köztársasági elnök nem tartja jó megoldásnak az államfői jogkörök kiszélesítését és a közvetlen elnökválasztást sem. Sólyom László visszafogottan akarja ellátni hivatalát, meg akarja szüntetni a politikai közbeszéd durva stílusát, és úgy véli, még n
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,64 pontos csökkenéssel, 20.998,24 ponton nyitott pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
A Hezbollah különleges egysége használta a megsemmisített létesítményt.
Vekszler Péter fontos pozícióban képviseli Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.