Uj Péter: Tudományosan kiszaszerolt kormányzati propaganda
Egy középkorú férfi életét vesztette Tiszaalpár külterületén, amikor segédmotorjával elesett, és meghalt.
A Sony BMG az Egyesült Államokban több rádióállomást megvesztegetett, hogy az általa megjelentetett lemezeket népszerűsítsék, ezért 10 millió dollárt fizet peren kívül. Hazánkban hasonló esetre nem volt még példa, de nem lehetetlen, hogy a lemezkiadók, mé
Győzelmet aratott a Kaunas otthonában a címvédő Liverpool a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A találkozón ismét eredményes volt Steven Gerrard, aki korábban öt gólt lőtt a Liverpool hat találatából.
Felakasztotta magát és meghalt egy fogvatartott az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben – közölte az Objektív Hírügynökség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,99 pontos emelkedéssel, 20.284,72 ponton nyitott szerdán, ami a keddi záró értékhez képest 0,15 százalékos erősödést jelent.
A szakértők korábban egymillió eurónál kevesebbre becsülték a romániai árvíz okozta károkat, ám kiderült: ennél sokkal nagyobb a baj. A természeti katasztrófa a felmérések szerint elérte az 1,2 milliárd eurót, közelít a GDP 1,8 százalékához és Románia tel
Az Antenna Hungária Rt.-nél és a Magyar Suzuki Rt.-nél is szakértők vizsgálják, milyen jogi lépéseket tegyenek az iparűzési adó ügyében. A KPMG szerint a hazai cégeknek az adónem jogszerűségét vitatva még nem tanácsos bármilyen adóigazgatási lépést tenniü
Azonnal életét vesztette az a brit férfi, aki egy budapesti szálloda ablakából zuhant ki ma reggel – tudta meg a HavariaPress.
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében számos európai ország felgyorsította a biometrikus adatokat tartalmazó útlevelek bevezetését. Az új úti okmányok alkalmazása óriási terhet jelentene, ezért Magyarország az EU anyagi segítségét kéri – írja a Vil
Előfordulhat, hogy a civilek újra előveszik a régi gyakorlatot, és sokkal több pénzt kérnek majd az illetékes szervtől, mint kellene, hiszen mint mondják: így is sokkal kevesebbet kapnak az igényelt összegnél. Azok a civil szervezetek, amelyek az év elejé
Továbbra is a Yahoo! News a legnépszerűbb internetes híroldal.
Új országos csúccsal bronzérmet szerzett Cseh László a 100 méteres hátúszásban a 11. FINA-világbajnokságon Montrealban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.