Hajtóvadászat a déli határon
Nagy erőkkel keresik azt a román férfit, aki a zákányi határrendészeti kirendeltségről szökött el.
Nagy erőkkel keresik azt a román férfit, aki a zákányi határrendészeti kirendeltségről szökött el.
Kovászna Megye Tanácsának turizmussal foglalkozó egyesülete idén másodszor Hargita Megye Tanácsával közösen szervezi meg a IV. AQUARIUS – a borvíz ünnepét a dánfalvi Dugásfürdőn 2010. augusztus 28-án. Augusztus 25-én beharangozó sajtótájékoztatót tartott
Nyomozást rendelt el a XI. és XXII. kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen Sölch Gellért és Szabó András XI. kerületi fideszes képviselők feljelentése alapján a Hadik kávéház
Nagy erőkkel keresik azt a román férfit, aki a zákányi határrendészeti kirendeltségről szökött el.
Kovászna Megye Tanácsának turizmussal foglalkozó egyesülete idén másodszor Hargita Megye Tanácsával közösen szervezi meg a IV. AQUARIUS – a borvíz ünnepét a dánfalvi Dugásfürdőn 2010. augusztus 28-án. Augusztus 25-én beharangozó sajtótájékoztatót tartott
Nyomozást rendelt el a XI. és XXII. kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen Sölch Gellért és Szabó András XI. kerületi fideszes képviselők feljelentése alapján a Hadik kávéház
Veszteséggel nyitottak a főbb tőzsdeindexek New Yorkban szerdán.
Magyarország ad otthont annak a NATO-tanfolyamnak, amelyen a házi készítésű robbanószerkezetek elleni tevékenység átfogó módszertanát oktatják iraki hallgatóknak.
A brit titkosszolgálat ügynökének hulláját rejthette az a bőrönd, melyet egy sporttáskában találtak egy londoni luxuslakás fürdőszobájában. A lakás néhány lépésre fekszik a külföldi hírszerzés, az MI6 központjától.
Szita Károly szerint a kaposvári emberek az élet minden területén biztonságot akarnak. A fideszes polgármester így összegzett azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta „a kaposváriak programját”, azt a 112 oldalas kötetet, amely több mint féléve
Mobil hőkamera segítségével fogtak el külföldi cigarettacsempészeket szerdára virradó éjjel Tarpa közelében – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Jövő szombaton tartják a hagyományos kötcsei találkozót, a polgári értelmiségiek összejövetelén a miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart majd előadást – mondta el a szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnö
Kezdetben vala az Ige. Így kezdődik János apostol evangéliuma, ami hiteles bibliamagyarázók szerint is azt jelenti, hogy a szó, ember voltunk első számú záloga, az öröktől való Jézus Krisztus megtestesülése mindig is létezett. Rokon gondolatot fogalmaz me
A Malév vezetése kedden felmentette a munkavégzés alól Jiri Mareket, a Malév kereskedelmi igazgatóját – közölte a nemzeti légitársaság szerdán.
Szerdán kora délután történelmi mélypontra került a forint a svájci frankkal szemben, a bankközi kereskedelemben a frank árfolyama átlépte a 219 forintos küszöböt és 219,07 forinton is jegyezték, mielőtt ismét visszatért volna a határ alá.
Egyebek mellett emberkereskedelem és súlyos testi sértés vádjával állítottak bíróság elé szerdán Zürichben négy, prostituáltakat futtató magyar férfit – számolt be róla egy svájci újság.
Az orosz gázszállítások árképzése a már kapott 100 dollár/1000 köbméteres kedvezmény ellenére továbbra sem előnyös Ukrajna számára, ezért Kijev továbbra is a formula felülvizsgálatára törekszik, és azon lesz, hogy meggyőzze ennek szükséges voltáról az oro
Várhatóan a szerda esti órákban Ferihegyen száll le a német légierő repülőgépe, fedélzetén a hétfőn Afganisztánban életveszélyesen megsérült magyar zászlóssal – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököknek a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett vallomását összevetve „teljesen egyértelműen végigvezethető”, hogy a két volt kormányfő hamisan tanúskodott az
A GKI fővárosi ingatlanpiaci index 2010 júliusában a piac stagnálását mutatja – mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató (GKI) Zrt. alelnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Szigetvári Rendőrkapitányság ügyeletese még augusztus 19-én a térfigyelő rendszeren keresztül látta, hogy egy francia forgalmi rendszámú, BMW típusú gépkocsi közlekedik Szigetvár belterületén. A gépjármű vezetőjében felismert egy szigetvári lakost, aki
Félmillióval csökkent a pozsonyi repülőtér utasforgalma tavaly, az üzemeltető pedig minden korábbinál nagyobb veszteséggel zárta az évet, főként a SkyEurope és Seagle Air csődje miatt.
Az idei év első felében 8,4 százalékkal több magyar utazott Németországba, mint egy évvel korábban, így a vendégéjszakák száma csupán 0,8 százalékkal maradt el a 2008-as rekordévben mérttől – közölte a Német Turisztikai Hivatal szerdán az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Szavai mindent borítanak.
Péntekre virradó éjjel történt a baleset.
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.