„Zöldtetőt” kap a lébényi egészségügyi központ
Megkezdték a lébényi egészségügyi központ felújítását hétfőn, a fejlesztés több mint hetvenmillió forintba kerül.
Megkezdték a lébényi egészségügyi központ felújítását hétfőn, a fejlesztés több mint hetvenmillió forintba kerül.
Egy pécsi nőt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy a múlt évben halálosan megfenyegette Füredi Pétert, az MDF pécsi városházi képviselőjét – erősítették meg a Bama.hu információit a pécsi rendőrkapitányságon.
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak hétfő reggel óta a szlovákiai kis és közepes teherfuvarozók, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes követeléseiket.

Javuló gazdasági kilátásaiknak köszönhetően erősödnek a térségbeli devizák, holott az euró gyengül, a piaci kockázatkerülés pedig magas.

Mindennapi teendőihez egy méhnek nincs szüksége arra, hogy felismerjen egy emberi arcot, ennek ellenére egy ausztrál kutatónak sikerült betanítania a rovarokat, hogy emberi arcmásokat társítsanak cukoroldathoz.

Kétéves csúcsra növekedett januárban az euróövezet iparának teljesítménye.

A Neue Zürcher Zeitung am Sonntag beszámol arról, hogy a svájci társadalombiztosítás Koszovóban próbálja meg visszaszerezni a csalással megszerzett nyugdíjakat. A Der Spiegel az alsó-szászországi szociáldemokraták problémáiról cikkezik.

A vér glükózszintje befolyásolja az emberek döntéshozatali folyamatát: megfontoltabban választottak egy tanulmányban azok, akiknek magasabb volt a vércukorszintje – közölték amerikai kutatók a Psychological Science című szaklapban.

Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása januárban, sőt az előző hónaphoz képest kis mértékben bővült is: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított étéke egy hónap alatt 4,4 százalékponttal 53,5 pontra emelked

Egy nő meghalt, ketten megsérültek, amikor frontálisan ütközött két személyautó hétfő reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztelynél, a 37-es számú főúton – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A mediterrán napsütést hozza el a havas téli napokon a teljes pompájában virágzó mimózafa a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe. A gyönyörű sárga virágok hazánkban csak a Tisza-parti városban láthatók, idén előreláthatólag még egy-két hétig – közölte N

A havat akarták eltakarítani Tatán az Öreg-tó jegéről egy kistraktorral, de a jégpáncél nem bírta el a súlyt.

A hétvégi üzemzavar után a szolgáltatás már helyreállt, a kiesés miatt az EVAT nem tervez kompenzációt. Vezetékcserét viszont igen.

Engedély nélküli folyékonyhulladék-szállítás miatt 28 millió forintra bírságolta a miháldi önkormányzatot a zöldhatóság. A büntetés kifizetése működésképtelenné teheti a 118 millió forintból gazdálkodó falut – írta hétfői számában a megyei napilap.

Beyonce lett az idei Grammy-díj-átadás királynője. A rhythm and blues énekesnő idén hat kategóriában győzött, ezzel ő lett az első énekesnő, aki egyetlen év alatt hat elismerést gyűjtött be a legrangosabb amerikai zenei seregszemlén.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.