Der Spiegel (Spiegel.de)
A baloldali német hírmagazin Belső anyag blamálja az alsó-szászországi SPD-t című cikkében foglalkozik a tartományi szociáldemokraták nyomorával. Színtelennek számított, a pártot nem tudta vezetni, és a bázis alig vett róla tudomást. Ezért Garrelt Duin alsó-szászországi SPD-elnök lemondása már rég esedékes volt. Ennek ellenére az elvtársak pénteken teljesen meglepődtek, amikor a keletfríz politikus bejelentette, májusban nem indul újra a pártelnökségért.
A hannoveri SPD-ben régóta hiányzik egy olyan személyiség, aki képes a régi dicső korszak visszaidézésére. Alig 12 éve történt, hogy Gerhard Schröder abszolút többségre vezette az SPD-t, s ezzel megalapozta kancellárjelöltségét is. Utódja, Garrelt Duin tartományi pártelnök és Wolfgang Jüttner frakcióvezető 2008-ban mindössze 30,3 százalékot kapott. Már akkor világos volt, hogy változtatni kell a vezetésen. De honnan lehet leemelni egy alkalmas jelöltet? Schröder már kancellársága idején számos alsó-szászországi elvtársat vitt magával Berlinbe. Az őszi Bundestag-választások után Sigmar Gabriel is távozott Hannoverből a fővárosba. Duin valahol Berlin és Hannover között leragadt. Ő azzal magyarázza visszavonulását, hogy nehezére esett a Hannover és Berlin közötti ingázás. Kijelentette: legnagyobb hibájának azt tartotta, hogy 2008-ban nem indult a tartományi választásokon. Duin 2005 óta Bundestag-képviselő.
A hannoveri mandátum nélkül nem tudta a „szükséges jelenlétet” felmutatni, ami megfelelt volna a tartományi elnök feladatának. Ez akár utalás lehet az utódra, hiszen az egyik lehetséges jelölt Hubertus Heil Braunschweigi járási elnök, az SPD egykori pártigazgatója. Ő azonban szintén csak Bundestag-képviselő. Másrészt egyetlen hannoveri frakciótag sem törekszik a pozícióra, épp ellenkezőleg. Hogy milyen állapotban van a Wolfgang Jüttner vezette frakció, jól mutatja a belső használatra szánt, Munkaprogram 2010 című elemzés, mely felkerült az internetre. A képviselők „folyamatban lévő képzési munkáját (például a szónoklatban)” még intenzívebbé kell tenni – áll az anyagban. Mindenekelőtt jobban össze kell hangolni az önkormányzati és az országos politikusokkal történő tevékenységüket „a szociáldemokrata célok hitelességében meglévő hiányosságok leépítésének tekintetében”. Az elemzés szépítések nélkül leírja a párt médiamunkájának hiányosságait. Csak abban az esetben érdemes sajtóközleményt kiadni, ha „egyértelmű helyzetértékelés/hír” áll rendelkezésükre. Az időközben az internetről eltávolított anyag hasznos pedagógiai tanácsokat is ad: önmagában egy neves személyiség látogatásának a frakciónál még nincs hírértéke. „Épp ellenkezőleg: ha a sajtótájékoztatón nincs mit eladni, akkor inkább hagyni kell az egészet.”