Nyugat-Európa javított
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden zárásra emelkedtek, négynapi veszteségsorozat után.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden zárásra emelkedtek, négynapi veszteségsorozat után.
Valóságos fegyverarzenált találtak egy férfinél egy amerikai katonai bázis közelében. Gépkarabélyt, gránátvetőt, rengeteg lőszert foglaltak le nála, de egyelőre nem tudni, mire készült – tudósít a CNN. Az iraki háború törvényességét vizsgáló bizottság elő
A 41. Magyar Filmszemle február 2-án kezdődik a Palace MOM Parkban. A keddi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a megnyitóünnepség rendhagyó lesz, Garas Dezső színművész tart beszédet – vagy ahogy tőle inkább várjuk, kötetlen, személyes szavakat mond e
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden zárásra emelkedtek, négynapi veszteségsorozat után.

Valóságos fegyverarzenált találtak egy férfinél egy amerikai katonai bázis közelében. Gépkarabélyt, gránátvetőt, rengeteg lőszert foglaltak le nála, de egyelőre nem tudni, mire készült – tudósít a CNN. Az iraki háború törvényességét vizsgáló bizottság elő

A 41. Magyar Filmszemle február 2-án kezdődik a Palace MOM Parkban. A keddi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a megnyitóünnepség rendhagyó lesz, Garas Dezső színművész tart beszédet – vagy ahogy tőle inkább várjuk, kötetlen, személyes szavakat mond e

A sertés- és baromfitartók még a múlt évre is igényelhetnek támogatást állatjóléti kötelezettségeik ellentételezésére, a rendelkezésre álló teljes összeg 10 milliárd forint – hívja fel az érintettek figyelmét legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkam

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai fogyasztói bizalom januárban a Conference Board gazdaságkutató keddi közlése szerint.

A portugál Diário de Notícias elgondolkodtató cikke a kábítószerfüggők nagy ijedelmével foglakozik. A spanyol lapok is közölték, hogyan döntött hétfőn a sevillai egyetem rendkívüli tanácsa a puskázásokról. A portugál Correio da Manhá szűkszavú híre: Bened

Lelőttek egy kölyökkutyát Bábonymegyeren, az öt hónapos németjuhász még hazavánszorgott, gazdája házának udvarán múlt ki.

A térségbeli devizákat követve ingadozott kedden a forint árfolyama: az eurót kedden délután fél ötkor 271,87 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 271,88 forint után. A jegyzés nap közben 273,50 és 271,50 között mozgott. A forint

Szokatlanul súlyos büntetést, 520 ezer forint pénzbírságot szabott ki ittas vezetés miatt egy helyi lakosra és 1 év 4 hónapra eltiltotta a férfit a vezetéstől nem jogerősen a Hajdúszoboszlói Városi Bíróság – közölte Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitány

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,66 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 21 611,25 ponton zárt kedden.

Ismét fölállították Lenin szobrát Bukarestben, azon a helyen ahol 20 évvel ezelőtt ledöntötték. Egy román művész azért kezdeményezte ezt az akciót, mivel szeretne egy múzeumot létrehozni a kommunizmus emléktárgyaiból.

A korábban jelzettnél gyorsabb ütemű világgazdasági növekedést vár az IMF, de arra figyelmeztet, hogy a válságból való kilábalást követően a növekedés kezelése bonyolult feladatnak bizonyulhat a fejlett és a fejlődő térségek növekedési üteme között táguló

Görögország már februárban újabb 3-5 milliárd euróval csapolná meg a nemzetközi tőkepiacokat, miután hétfőn nagy túljegyzés mutatkozott új, ötéves államkötvényére.

A Start-részmunkaidős kártya bevezetését, a család és a munkahely közötti rugalmasabb „átjárhatóság” megteremtését és a részmunkaidős foglalkoztatás további bővítését javasolja a Népesedési Kerekasztal Család és munka elnevezésű munkacsoportja. A vitaanya

Számos spanyol minisztérium és hivatal lett profi számítógépes kémek akcióinak célpontja.

A Real Madrid visszautasította a Manchester City 12 millió fontos ajánlatát Fernando Gagóért – írja a The Sun. A királyi gárda vezetősége legalább 17,5 milliót szeretne kapni argentin válogatott játékosáért.

Kilenc vajdasági magyar civil szervezet és három párt nyílt levélben fordult Pásztor Bálint parlamenti képviselőhöz, hogy kezdeményezze a 65 évvel ezelőtti magyarellenes megtorlás parlamenti elítélését, valamint a hozzátartozók kárpótlását.

Míg 2007 közepén az akkori budapesti A-kategóriás irodaterület 12 százaléka állt üresen, addig a kihasználatlansági ráta a múlt év végén elérte a 22 százalékot - közölte a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma az MTI-vel.

Nem csökkentheti ugyan a reptéri díjakat a Ferihegyi repülőtér üzemeltetője a charterjáratok üzemeltetőinek, de a Budapest Airport (BA) képviselői több, üzletileg előnyös ötlettel is előálltak az utazási irodákkal folytatott legutóbbi egyeztetésen, példáu

Csökkenéssel nyitottak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói kedden az előzőleg nyilvánosságra hozott vegyes előjelű negyedéves vállalati eredmények ismertetése után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.