Szabad demokrata eskü
Letette képviselői esküjét hétfőn az Országgyűlésben Geberle Erzsébet, aki az SZDSZ-frakcióban váltja Demszky Gábor főpolgármestert.
Letette képviselői esküjét hétfőn az Országgyűlésben Geberle Erzsébet, aki az SZDSZ-frakcióban váltja Demszky Gábor főpolgármestert.
Halálos közlekedési baleset történt hétfőn reggel Tótszerdahelyen, ahol autó gázolt el egy kerékpárt toló nőt.
Visszaélés kábítószerrel bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság – őrizetbe vételük mellett – O. Csaba 24 éves és F. Péter 38 éves budapesti lakosok ellen – értesült az Objektív H
Letette képviselői esküjét hétfőn az Országgyűlésben Geberle Erzsébet, aki az SZDSZ-frakcióban váltja Demszky Gábor főpolgármestert.

Halálos közlekedési baleset történt hétfőn reggel Tótszerdahelyen, ahol autó gázolt el egy kerékpárt toló nőt.

Visszaélés kábítószerrel bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság – őrizetbe vételük mellett – O. Csaba 24 éves és F. Péter 38 éves budapesti lakosok ellen – értesült az Objektív H

Három éve folyik a vita az Európai Unió alkotmánytervezetével kapcsolatban arról, hogy szabad- e abban hivatkozni Európa keresztény gyökereire. Joseph Weiler, vallását őrző, amerikai zsidó tudós könyve ezt a kérdést feszegeti.

Várhatóan jövő héten dönt az MSZP-frakció arról, mekkora pénzbüntetést kell fizetniük azoknak a szocialista képviselőknek, akik megszavaztak egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezet

A fővárosi MSZP továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes legyen, de olyan kompromisszumot elképzelhetőnek tart, hogy a szocialista képviselő a szóban forgótól eltérő területet felügyeljen – nyilatkozta Molnár

Jubileumi jutalmat a legidősebbeknek, a kicsit fiatalabb nyugdíjasoknak az utazási kedvezmény kiterjesztését, a szociális járadékosoknak 13. havi ellátást ígért idén márciusban Gyurcsány Ferenc. Az ígéreteket elfújta a választás szele, s örülhetnek az id


Legalább hárommal bővül a kiemelt intézmények száma – nyilatkozta Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság szocialista alelnöke. A Világgazdaság úgy tudja, ezek között lehet a soproni, a siófoki és a karcagi kórház. Abban egyetértenek a koalíciós p

Kitartottság és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság egy 27 és egy 36 éves férfi ellen. A nyomozás adatai szerint az idősebbik személy nyáron egy 15 éves lányt vett rá, hogy Nyíregyházán útszéli prostituáltként dolgoz

Igazságtalannak tartja a Szülők Egyesülete a Gyermekekért elnevezésű civil szervezet, hogy a parlament illetékes bizottsága elfogadta a tankönyvpic rendjéről szóló törvény azon módosítását, miszerint a gyermeküket egyedül nevelők nem részesülhetnek a ta

Az Európai Bizottság elismerte, hogy brüsszeli központjának felújításánál illegálisan beszerzett, esőerdőkből származó faanyagot használtak fel - jelentette be a Greenpeace.

Félmillióan vannak áram nélkül az Egyesült Államok közép-nyugati államaiban, ahol csütörtök óta folyamatosan hóviharok dúlnak.

A nyugati országrészben rövid időre kisüt nap. Másutt túlnyomóan borult idő várható. Sokfelé lesz párás a levegő, helyenként tartósan megmarad a köd.

A külföldre utazó magyarok 12 százalékkal kevesebbet költöttek idén az év első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban.

A Gallup felmérése szerint továbbra is tetemes előnnyel vezet a Fidesz az MSZP előtt: csaknem húsz százalékkal többen szavaznának az ellenzéki pártra a biztos választók közül, mint a szocialistákra. Ugyanakkor rendkívül kedvezőtlennek ítélik az emberek a

Bizonytalanabbá vált, hogy Kóka János gazdasági miniszter elvállalja-e az SZDSZ pártelnök-jelöltségét. Forrásaink szerint a Gyurcsány Ferenc kormányfővel is bizalmas viszonyban lévő gazdasági miniszter felmérte, nem túl meggyőző a támogatottsága a párton

Egyelőre nem tudni, mikor folytatódnak a fővárosi koalíciós tárgyalások, amelyeket Demszky Gábor főpolgármester hat napja borított fel azzal, hogy nem fogadta el helyettesének Gy. Németh Erzsébetet. Az MSZP előző ciklusbéli fővárosi frakcióvezetője határo

Középiskolából kibukott diákokat toboroz az amerikai hadsereg – tudósít a Military.com. Nevetséges módon próbált „gyűlölet-bűntényt” kitalálni egy muszlim szóvivő – írja a Human Events magazin publicistája. Bár Muammar al-Kadhafi k

A negatív nemzetközi tőkepiaci hangulatnak megfelelően a Budapesti Értéktőzsdén is gyengülésre van kilátás hétfőn. A BUX 81,79 pontos emelkedésel, 22.936,92 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,36 százalékos erősödés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.