- Magyar Nemzet
- Archívum

Kis Tibor: Marad a pártbeszéd

Miklós Gábor: A kormányt jégre vitték

Elmaradtak a szokásos tűzifa- és aszúlopások Olaszliszka környékén
Megnyugodtak a kedélyek Olaszliszkán. Vélhetően a folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően jelentősen csökkent a bűncselekmények száma a környéken, még Sárospatakon is. Az őszi szezonra jellemző fa- és szőlőlopások is elmaradtak, amire már évek óta nem

Beismerte felelőtlenségét a kormány?
A rendezvény megrendelőjeként a Miniszterelnöki Hivatal az első számú felelős az augusztus 20-i tűzijáték alatti és utáni tragédiáért – állapította meg az ombudsmani jelentés. A dokumentum főbb pontjaival Danks Emese szerint a kormány is egyetért. A

Bezárták a törökbálinti Cora áruház három részlegét
Szabálytalanságok miatt bezárták a törökbálinti Cora áruház három részlegét; a kereskedelmi egység több millió forintos bírságra is számíthat – közölte a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Babes–Bolyai: lemondott két magyar rektorhelyettes
Bejelentette lemondását a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektorhelyettese, Salat Levente és Nagy László, az elbocsátott magyar adjunktusok kizárása miatt előállt helyzet ellen tiltakozva. Nicolae Bocsan, a BBTE rektora utólag közlemé

Tartósan ködös idő várható
Az ország nagyobb részén túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, inkább csak északon szakadozik fel helyenként a felhőzet. Néhol szitálás is előfordulhat. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csupán a Kisalföldön élénkülhet meg a déli

Sztrájkoló adatfeldolgozók: negyedik napja nincs egyeztetés
A sztrájkoló adatfeldolgozóknak elsősorban az intézmény vezetőivel kell egyeztetniük az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint, a sztrájkolók azonban csütörtöki források szerint nem tudják, hogy kivel is tárgyaljanak.

Törökök egy kamion rakterében
Szén-dioxid-mérő műszerrel leplezték le a határőrök azokat a törököket, akik illegálisan akartak kilépni az országból Hegyeshalomnál egy kamionszállító vonaton lévő török kamionban – értesült az Objektív Hírügynökség Kovács Ivántól, a Határőrség szó

Új átkelők nyílnak a magyar–osztrák határon
Péntektől új átkelők nyílnak a magyar–osztrák határon.

Az SZDSZ többszörösére emelné a pártok kampánypénzeit
A szabad demokraták szerint a kampányra fordítható pénzek jelenlegi 386 millió forintos keretösszegét 1 és 2 milliárd forint közötti összegre kellene emelni – jelentette ki Horn Gábor. Szavai szerint ezek a keretek betarthatatlanok, és elfogadhatatl

Az MSZP Magyar Klub létrehozását javasolja a magyar EP-képviselőknek
Magyar Klub létrehozását javasolja az MSZP-frakció, és azt kéri a magyar néppárti EP-képviselőktől, hogy korábbi elutasításuk ellenére, egyeztessenek Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel december 10-én Magyarország érdekeiről. Ezt Mesterházy Attila (MSZP) f

Ledöntöttek egy negyven méter magas kéményt
Újabb robbantással döntöttek le egy már nem működő építményt a kazincbarcikai BorsodChemben, ahol csütörtökön egy negyven méter magas füstgázkémény omlott össze.

Hakkinen újra száguld
A finn pilóta a McLaren felkérésére tesztelte a wokingi istálló egyik versenyautóját.

Szánalmasak a demokraták
Szánalmasnak nevezi a demokratákat Bill Clinton elnök egyik extanácsadója a NewsMax hasábjain. Szerinte a liberális párt számottevő törvénykezést úgysem vihet majd keresztül a washingtoni kormány útvesztőin. Igencsak leszerepelt a közelmúltban tartott idő

Nyüzsögnek a Stasi-ügynökök „saját” irattárukban
A Stasi iratanyagát kezelő hivatalban csak úgy nyüzsögnek az egykori állambiztonsági munkatársak – számol be a Die Welt. Magyarországról cikkezve demográfiai bombáról ír a Die Presse. A hivatal munkatársainak 2,5 százaléka érintett Stasi-ügyben.

Paolo Bettinié az aranykerékpár
A francia Velo magazin hagyományos év végi voksolásán, amelyen szakújságírók vettek részt a világ minden tájáról, az olasz bringás Alejandro Valverdét és Fabian Cancellarát előzte meg.

Lincselés: újabb három gyanúsított került előzetesbe
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság újabb három olaszliszkai gyanúsítottat, akik részt vettek egy tiszavasvári tanár agyonverésében, miután a férfi kocsijával elsodort egy helybéli kislányt – közölte az MTI-vel a bíróság szóvivője csütörtök

A Szabadság téren kezdi a Jobbik a keresztállítást
A Jobbik Magyarországért Mozgalom az idén is, az elmúlt három évhez hasonlóan megrendezi keresztállítási misszióját – áll a párt közleményében.

Fontos híreink
Nincs új a nap alatt

Kiderült mennyit keres a Tisza Párt újbudai influenszere

Ő minden idők legjobban jövedelmező színésznője

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ez az igazi önmerénylet: Tarr Zoltán kivégezte saját pártját
Újabb beismerő vallomás, erre már reagált a magyar kormány is.

Az interneten hirdette a barátnőjét a kitartott karcagi férfi, aztán jött a nagy fordulat
Hihetetlen történet.

Leleplezések futószalagon – a Zebra Digitális Polgári Kör sikertörténete
A patrióta oldal digitális térfoglalásának zászlóshajóivá vált közösségek rövid idő alatt új erőviszonyokat teremtettek az online közéletben. A legnagyobb tematikus DPK-nak, a Zebrának már több mint húszezer tagja van.

A műthetetlen agydaganattal küzdő zalai kislánynak csak egy gyógyszer segíthet
A kezelést elkezdték, de szükség lenne a hazai finanszírozásra.
Külföldi híreink

Trump venezuelai akciója után felpörgött az orosz diplomáciai gépezet
A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

Dánia megerősíti a katonai jelenlétet Grönlandon
A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

Szánthó Miklós: A globalista elit politikai alapon akar elbánni a békepárti hangokkal
Nem elszigetelt esetről van szó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tisza Party Data Leak Scandal and Ties to Cyber Mafia in American–Ukrainian War Industry
A recent report by the Sovereignty Protection Office has revealed serious connections.

Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült mit kell tennie Magyarországnak
Immár hivatalos a 8200 MW közeli adat.

Német bukta – Von der Leyen Ukrajnába öntené az uniós polgárok pénzét, Merz még a kamatokról is lemondana
Adódik a kézenfekvő, ám kínzó kérdés: miért?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

