Marad az esős idő
Túlnyomóan borult lesz az ég, eleinte főként nyugaton, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar is kialakulhat.
Túlnyomóan borult lesz az ég, eleinte főként nyugaton, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar is kialakulhat.
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Parlamentben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Németh Ferenc, a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke.
Az államigazgatás karcsúsítása keretében mintegy 25 százalékkal csökken az idén a Magyar Turizmus Zrt. csaknem 190 fős létszáma – mondta Róna Iván, a társaság közelmúltban kinevezett vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette:
Túlnyomóan borult lesz az ég, eleinte főként nyugaton, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar is kialakulhat.

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Parlamentben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Németh Ferenc, a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke.

Az államigazgatás karcsúsítása keretében mintegy 25 százalékkal csökken az idén a Magyar Turizmus Zrt. csaknem 190 fős létszáma – mondta Róna Iván, a társaság közelmúltban kinevezett vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette:

Feketemunkásokat fogtak a határőrök Makón és Apátfalván, egy nemzetközi vonaton pedig elrejtett cigarettaszállítmányra bukkantak kedden – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség Kunos Gyulától, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferensétől.

Országszerte akadozik a gázolajellátás, aminek hátterében a megnövekedett kereslet áll. Az OrientPressnek a Mol egyik illetékese azt mondta: ellátják üzemanyaggal szerződéses partnereiket.

Az SZDSZ elutasító álláspontja miatt minimálisra csökkent annak az esélye, hogy a héten véglegesüljön a fővárosi MSZP–SZDSZ koalíciós szerződése – nyilatkozta Danielisz Béla szerdán az MTI-nek. Nemrég viszont a kisebbik párt vádolta az MSZP-t

A kormány várhatóan támogatni fogja az MSZP-frakció által a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül a művészeti oktatással, a tankönyvellátással, az önkormányzati tulajdonban lévő fekvőbetegellátó intézmények támogatásával kapcsolat

Kilencszázegy ember meghalt, több mint hatezren súlyosan megsérültek az első háromnegyedévben történt csaknem 15 ezer személyi sérüléssel járó közlekedési balesetekben; az elhunytak és a súlyos sérültek mintegy fele vétlen volt - közölte a Központi Statis

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Nógrád Megyei Bíróság a 14 éves szécsényi kislány brutális meggyilkolásával vádolt Pongrácz Tamásra szerdán, az ítélet nem jogerős.

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt javasolja az igazságügyi miniszternek, kezdeményezzen olyan jogszabály-módosítást, hogy a villamos energia, illetve a földgáz árának megállapításánál előzetesen kikérjék a fogyasztói érde

Alkotmánybírósághoz fordulnak a fővárosi tűzoltók a tűz elleni védekezésről és műszaki mentésről szóló törvény módosítása miatt - közölte Nagy Gábor, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel.

Elvégezték az ezredik veseátültetést Szegeden; az új szervet egy 35 éves asszony kapta kedden - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum Sebészeti Klinika Transzplantációs Munkacsoportjának vezető

Napokon belül befejeződik a nyár elején autóbalesetet szenvedett Toller László klinikai kezelése. Állapota stabil, nincs szükség a további intenzív ápolásra.

„Az ön bizalmi tőkéje igen alacsony” – mondta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Gyurcsány Ferencnek, s ezzel keresztülhúzta a miniszterelnök számításait, aki zárt ülést szerett volna. A ma tartott önkormányzati egyeztető fórum

A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) politikailag elfogult, szakmailag elfogadhatatlan döntést hozott a párt és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének ügyében. Áder János, a párt parlamenti alelnöke szerdai, Budapesten tartott sajt

November 22.-én reggel 7 óra 30 perctől 10 óráig félpályás útlezárást szerveztek Gödnél 2/A jelű úton. A forglomlassítás célja Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondásának elérése volt. A gödiek folytatják akcióikat.

Kormányellenes tüntetők kedden tíz autóval lezárták a Szegedről kivezető út egy szakaszát Hódmezővásárhely felé.

Három mázsás opál ásványra bukkantak kedden robbantást végző munkások a mátraaljai Kisnána kőbányájában. A rekord méretű ásványt a szakemberek a budapesti Természettudományi Múzeumba szállították.

Mint kiderült, nem történt rablás kedden reggel Budapesten a Villányi úti zálogfiókban, az üzlettulajdonos félrevezette a rendőrséget – értesült az Objektív Hírügynökség a BRFK Kommunikációs Osztályától.

Új, haladóbb, köztársaságunk alapszellemét méltóbban tükröző nevet kap a Parlament előtti Kossuth tér – értesült a Kamu Hírügynökség. December 5-én, a Nacionalizmus Feletti Győzelem Napján Demszky Gábor és Gergényi Péter városvédők személyesen cseré




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.