Megtalálták a lengyel bányászok holttestét
A délnyugat-lengyelországi Halemba bányában az éjjel megtalálták a keddi sújtólégrobbanás tizenhárom áldozatának holttestét. Két bányászt még keresnek.
A délnyugat-lengyelországi Halemba bányában az éjjel megtalálták a keddi sújtólégrobbanás tizenhárom áldozatának holttestét. Két bányászt még keresnek.
A Hír Televízió információi szerint a fővárosban 45, a vidéki nagyvárosokban pedig akár 70 százalékkal is drágulhat a távfűtés, miután a szolgáltatók az új gázártámogatási rendszerben nem kedvezményes, hanem piaci áron veszik a hőerőműveket működtető gázt
Komoly szakmai előkészítés nélkül kizárt a felhőkarcolók építésének engedélyezése Budapesten – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Beleznay Éva ideiglenes főépítész, aki szerint a magassági korlátok eltörlését egyelőre a fővárosi önkormányzat vezetői sem

Ha megvalósíthatná programját, vállalná a miniszterelnökséget Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter. Azok a kormányok, amelyek túlköltekeztek és eladósodottságba sodorták az országot, nehezen kérhetnek áldozatot a lakosságtól, ebből a szempontból politikai

Miközben a kormány a nyáron még azt ígérte, hogy a közeljövőben már nem kerül sor adóváltozásokra, az utóbbi hetek módosításairól sorra derül ki, hogy húsba vágó tételeket érintenek. Az új illetékszabályozás körül például információink szerint botrány vár

Nem találták meg a Műegyetem alagsorában augusztus 8-án pusztító, három tűzoltó életét követelő tűz keletkezésének okát – tudta meg a Magyar Nemzet Tóth Gábor ezredestől, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesétől. A kirendelt tűzvizsgáló vél

Arab közmondás

Száz darab Magyarországon is forgalomba került abból a játékbabából, amelynek kihullott és lenyelt mágnese miatt három amerikai gyerek már kórházban van. A Polly Pocket Quik-Clik Boutique fantázianevű játékot a Mattel forgalmazza, és most világszerte több

A kanadai rendőrség mintegy 90 feltételezett gengsztert fogott el Montrálban. A gyanúsítottak között van annak a férfinak az apja, aki valószínűleg meggyilkolta a New York-i Bonnano-klán több tagját.

A múlt héten elhunyt világklasszis labdarúgóra, Puskás Ferencre emlékeztek az Európai Parlament brüsszeli épületében.

A boszniai hivatalos látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében magyar-boszniai gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá a két ország képviselői Szarajevóban.

Továbbra is nagy az ellenzéki párt előnye az MSZP 21 százalékos támogatottságával szemben – derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a TÁRKI november 2. és 18. között készített. A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka a Fideszre, míg 36

Kettős győzelemmel jutott tovább a Debrecen és a Ferencváros. A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a bajnok és az NB II Keleti csoportjának listavezetője a Dunaújváros, illetve a Gyirmót testén keresztül jutott be a negyeddöntőbe.

Talmácsi Gábor megdöntötte a jerezi pályacsúcsot. Gyorsasági motorosunk a spanyolországi teszt 3. napján régi RSW motorral, de új alkatrészekkel 1 perc 46,844 másodperces időre javította Pasini rekordját.

A dunaföldvári és paksi Fidesz szervezésében immáron ötödször, mintegy 20 gépjármű tüntetett délután 17 és 19 óra között a Gyurcsány kormány politikája ellen.

Több mázsás opáltömböt találtak egy kőbányában a Heves megyei Kisnánán. A kőzetet az üzem egyik munkatársa fedezte fel. A múzeumi szakemberek szerint a lelet egyedülálló Magyarországon. A rekordnagyságú ásvány csaknem 15 millió éves.

A földbe fúródott és nem robbant fel az a MIG 21-es vadászgép, amely kora délután zuhant le Arad megyében, egy faraktár területén. Szemtanúk állítják, hogy a becsapódás előtt valami elvált a gép testétől és a közeli erdő felé ívelt. Egyesek szerint ez épp

Újabb hónapokat csúszik a 4-es metró alagútfúrásának megkezdése, ami legkorábban jövő tavasszal várható, ez is csak akkor, ha nem változik a metróépítés jelenlegi finanszírozási módja - közölték kormánypárti politikusok.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy a büntetőeljárási törvényben nem nyújtott hatékony jogvédelmet a gyanúsítottnak a nyomozó hatóság és az ügyészség számára előírt törvényi határidők túllépése ellen -

Megszavazta az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi bizottsága szerdán Glattfelder Béla (Fidesz) uniós borreformról készült jelentését – közölte a képviselő az MTI brüsszeli irodájával.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Folytatódik a kíméletlen sorozás.

Felszállt a füst, Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re kitűzte az országgyűlési választások időpontját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.