- Magyar Nemzet
- Archívum

Magyar Hírlap: Meggyőzőbb választ

Több mint száz gyereket dolgoztattak jogellenesen
Az idén 122 gyermekkorú jogellenes foglalkoztatását tárta fel az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség – jelentette be a felügyelet vezetője Egerben.

Uj Péter: Puccs

Tanács István: Ócsított felelősség

Brutális rendőrök: 93 ügyben nyomoznak
Összesen 93 rendőrök ellen tett feljelentés ügyében indított nyomozást az ügyészség, de ezeknek egyelőre nincsenek gyanúsítottai – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. 38 eljárást a szeptemberi, 55-öt az októberi eseményekkel összefüggésben ind

Révész Sándor: Hazugságközösségben

Orbán távozását követelik Jeruzsálemben

Elfogták a szombathelyi MSZP-iroda felgyújtóját
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztatón számolt be dr. Orbán Péter rendőr altábornagy főkapitány és Hollósi Gábor rendőr alezredes, szombathelyi rendőrkapitány az MSZP-iroda felgyújtásával kapcsolatosan.

Januártól 6,2 százalékkal emelik a családi pótlék összegét
Januártól a jövő évre várható infláció mértékével emelkedik a családi pótlék. Egy-egy gyermek után legalább 700 forinttal többet kapnak havonta a gyermekes családok – közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Hódít Kínában az „egy kutya” elve
Háztartásonként csak egy kutyát lehet tartani a jövőben Pekingben – közölte szerdán a kínai központi sajtó. A korlátozást elsősorban a veszettség elleni harccal indokolták, amelyet egyébként már idén július–augusztusban megindítottak, mégpedig

Kivonult az egészségügyi bizottság üléséről a Fidesz és a KDNP
Kivonultak az utolsó napirendi pontként szereplő gyógyszer-gazdaságossági törvényhez benyújtott módosító indítványok megtárgyalása előtt a Fidesz és a KDNP képviselői az egészségügyi bizottság üléséről szerdán.

Gergényi távozása a felelősség beismerése, de nem elég
A Fidesz szerint a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjba vonulása nem oldja meg az október 23-i események miatt kialakult helyzetet, bár mindenképpen a felelősség beismerését jelenti – erről Kontrát Károly és Balog Zoltán, az ellenzéki párt két polit

Mégsem kell milliárdokat fizetni a kanadai reptér-üzemeltetőnek
Állami tulajdonba került az egykori üzemeltető, a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő Kft. Ez sok tízmilliárd forint megspórolását jelenti. Az eddig a Budapest Airport Zrt. tulajdonában álló kft. négy pert is indított az állam ellen, ezeket most valószínűleg

Lelőttek egy fiatal sportolót
A lakása előtti parkolóban lelőtték a Miami Egyetem amerikaifutball-csapatának fiatal játékosát, Bryan Patát, aki a helyszínen életét vesztette.

11 milliárdos prémiumot oszthatnak szét az APEH-nál
A jövő évi költségvetés jelentős részben a megemelt adóbevételek teljesítésétől függ, ezért az adóhivatal jövőre nettó 13,8 milliárd forint jutalmat oszthat szét mintegy 12 ezer munkatársa között, ha teljesíti az összes feltételt. Az idénre előirányzott 1

Rangsorolták az egyetemeket
Egy hét múlva megjelenik a Felvi felsőoktatási rangsora, amely bemutatja az összes világi képzést folytató magyar egyetemet és főiskolát – közölte Kerekes Gábor, az Országos Felsőoktatási Információs Központ igazgatója a témában rendezett konferenci

Simicskó: Üzenetet hordoz Gergényi döntése

A Kossuth tér újbóli megnyitását kérik a tüntetők
Kétszázhatvan ember nevében közigazgatási keresetet nyújtott be a rendőrség ellen Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője.

Varga Mihály: Még drágább lesz az élet Magyarországon
A Fidesz szerint még drágább lesz az élet Magyarországon a 2006-os államháztartási hiány növekedése miatt. Erről Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fontos híreink
Fontos területet foglalhatott el az orosz hadsereg

Több mint száz politikai foglyot engedtek szabadon Venezuelában

XIV. Leó pápa fogadta a Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki politikust

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Külföldi híreink

Putyin magasabb fokozatra állítja az orosz gazdaságot?
Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Nincs párbeszéd Havanna és Washington között
Kuba kész lenne tárgyalni.

Jaroslaw Kaczynski: Az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni
Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mit csinált Szoboszlai? Elképesztő bombagól után elképesztő hiba
Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Ütöttek a szerbek, aztán a spanyolok újabb pofont kaptak, pokoli hangulat Belgrádban
Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Grönland a NATO-nak üzent
A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

