Sólyom állami kitüntetést adott át Oláh György Nobel-díjas kémikusnak
Sólyom László köztársasági elnök állami kitüntetést adott át hétfőn a Sándor-palotában Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, aki március 15-én nem tudta átvenni a díjat.
Sólyom László köztársasági elnök állami kitüntetést adott át hétfőn a Sándor-palotában Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, aki március 15-én nem tudta átvenni a díjat.
Már csak 16-an vannak kórházban Szombathelyen a szalmonellafertőzés miatt.
Sólyom László köztársasági elnök állami kitüntetést adott át hétfőn a Sándor-palotában Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, aki március 15-én nem tudta átvenni a díjat.

Már csak 16-an vannak kórházban Szombathelyen a szalmonellafertőzés miatt.



Egy brit bankrabló vesztére alsógatyájába gyűrte az ellopott pénzt. A kötegek közé rejtett biztonsági szerkezet így ott robbant fel. A szemtanúk csak annyit láttak: füstöl a fájdalomtól összerogyó rabló nadrágja.

Nincs esély a traumatológusok által követelt béremelésre – mondta Molnár Lajos egészségügyi miniszter a Magyar Televízió reggeli műsorában. A baleseti sebészek a 600-800 forintos órabérük helyett 2500-3000 forintos órabért szeretnének. A Magyar Tra

Miközben Gyurcsány Ferenc egy televíziós műsorban vasárnap este arról beszélt, hogy nem lesz új „Gyurcsány-csomag”, Katona Tamás pénzügyi államtitkár egy másik tévécsatornán nem zárta ki, hogy megszüntetik a nyugdíjasok ingyenes utazását. Kóka

Négy amerikai katonát halálbüntetéssel sújthatnak, amennyiben bebizonyosodik bűnösségük három iraki fogoly meggyilkolásában. Hasonló ítélet 45 évvel ezelőtt volt az Egyesült Államokban.

Kovács Tamás katonai főügyészt jelölheti a legfőbb ügyészi posztra a köztársasági elnök – értesült kormányzati forrásból a Népszava. Sólyom László nemrég jelezte, hogy előző jelöltje, Horányi Miklós leszavazása után ismét csak egy jelöltet nevez meg

Hétfőn erősebben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 277,20/35 forinton jegyezték, szemben a pénteki 277,50/70 forinttal.

Veszélybe kerülhet az, aki életbiztosítást köt, hogy az úgy megtakarított pénzéből fedezze a lakáscélú kölcsönt. Ha ugyanis rosszul gazdálkodik ő vagy a pénzét forgató biztosító, akkor a futamidő végén a saját tartalékaihoz kell nyúlnia, mert a biztosítás

Feltehetően kábítószer-túladagolás következtében vesztette életét az a fiatalember, akinek holttestét vasárnap este találták meg a XXI. kerület egyik terének padján.

Megadóztatná a cégcsoportokon belüli transzferárazást László Csaba. A volt pénzügyminiszter szerint tízmilliárdos nagyságrendű bevétel várható a lépéstől – írja a Napi Gazdaság.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,13 pontos emelkedéssel, 22.381,39 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,12 százalékos erősödés.

Magyarországon a betegek szokásjogai erősek, és a vizitdíj nem fér bele a hagyományos orvos-beteg kapcsolatba – vélte a legnagyobb szakorvosi szövetség elnöke. Ezen túlmenően egész települések vannak az országban, ahol biztosan nem tudnak az emberek

Újra munkához lát szeptembertől az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága, és bár az ülések napirendje még nem ismert, az év hátralévő részében várható a Mol, a Malév és a Bábolna értékesítése is.

Lesz-e, lehet-e egyáltalán érdemi társadalmi vita a Nemzeti fejlesztési terv tartalmáról – azaz nyolcezermilliárd forint elköltéséről –, vagy a Bajnai Gordon vezette ügynökség csak lezavar egy látszategyeztetést? A kétkedők álláspontját erősít

Már idén elkezd lassulni a magyar gazdaság növekedése, miközben nő az infláció és a munkanélküliség – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzéséből, amely szerint az államháztartás idei hiányának módosított célja sem tartható, s a d

Hatástalan a Bush-adminisztráció Irán-politikája, vélik a National Review szerkesztői. A kínai kormány betiltotta a külföldi rajzfilmek sugárzását este 5 és 8 óra között – tudósít a China Reform Monitor. Peking a hazai rajzfilmgyártás fellendítésére

A közbeszerzési törvény legújabb módosítása nemcsak a közbeszerzések nyertesének, hanem az ő alvállalkozóinak a kifizetésére is előírást tartalmaz. A parlament a változásokat az őszi ülésszakán tárgyalja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Kórházba kellett vinni a sérültet.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.