Új típusú forgalmik
Új típusú forgalmi engedélyeket vezetnek be a gépjárművek részére augusztustól az okmányirodák, amelyben a műszaki érvényesség bejegyzésére a jelenlegi négy helyett hat alkalommal lesz lehetőség.
Új típusú forgalmi engedélyeket vezetnek be a gépjárművek részére augusztustól az okmányirodák, amelyben a műszaki érvényesség bejegyzésére a jelenlegi négy helyett hat alkalommal lesz lehetőség.
Huszonhat útlevél bevonását kezdeményezte eddig az APEH Heves Megyei Igazgatósága, a tulajdonosok 10 millió forintot meghaladó tartozása miatt.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) 32-137 milliárd forint, az Európai Szociális Alapból pedig 33-42 milliárd forint támogatásra számít a kormány az államreform program megvalósításához a 2007–2013 közötti időszakban – hangzott el

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,70 pontos csökkenéssel, 21 980,97 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés.

Június hónapban tovább nőtt a lakosság eladósodottsága – a jegybank adatai szerint. Járai Zsigmond, az MNB elnöke nehezményezte, hogy a kormány hol felemeli, hol leviszi az adókat, ami az inflációt is olyan pályára állítja, hogy tengeribetegséget le

Saját szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát egy biztonsági őr az OTP Bank egyik zalaegerszegi fiókjában csütörtökön. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba, a helyszínelés jelenleg is tart.

Nem demonstrálhat a Lelkiismeret '88 csoport az izraeli nagykövetség előtt, mivel az nem számít közterületnek, legalábbis a BRFK szerint. A tüntetés szervezői az országos rendőrfőkapitányhoz fellebbeztek.

Az SZDSZ megváltoztatná a kopogtatócédula-gyűjtés módját, egyúttal takarékos és önkorlátozó kampányt javasol az őszi önkormányzati választásokra – jelentette be a főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közelmúltban módosított közoktatási törvény miatt, az érdekvédők többek között kötelező óraszámon felül, külön díjazás nélkül elrendelhető két órával kapcsolatos szabályozást ki

Szörnyethalt az a gyalogos, akit egy személyautó gázolt el Szegeden, a belvárosi temető előtt – értesült a HavariaPress.

Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán átadta az M3-asnak a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyet délről elkerülő szakaszát, valamint a 4-es főút új négysávos részét

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.