Újabb áldozatot szedett a Szamos
Még keresik azt a fiatalt, aki szerdán délután merült el a Szamosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Még keresik azt a fiatalt, aki szerdán délután merült el a Szamosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Előzetes egyeztetés nélkül tett javaslatot a kormány egyes kulturális intézmények átszervezésére – erről nyilatkozott több intézményvezető, akik egybehangzóan jelezték: meglepetéssel értesültek a tervezett változtatásokról, és aggódva várják a tárgy
Még keresik azt a fiatalt, aki szerdán délután merült el a Szamosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.


Előzetes egyeztetés nélkül tett javaslatot a kormány egyes kulturális intézmények átszervezésére – erről nyilatkozott több intézményvezető, akik egybehangzóan jelezték: meglepetéssel értesültek a tervezett változtatásokról, és aggódva várják a tárgy

Az elmúlt három hónapban a teljes lakosság körében 14 százalékponttal csökkent az MSZP-re szavazók aránya, miközben a Fidesz, az MDF, az SZDSZ szavazóinak száma lényegében nem változott. A lakosság kétharmada családja anyagi helyzetének romlására számít

Egy kisgyermek meghalt abban a balesetben, ami szerdán délután történt az M5-ös autópályán, Pest megyében.

Május 31-e és június 1-je közötti időben eddig ismeretlen elkövető behatolt a szegedi Rév utca 54. szám alatt található (tápéi) temető kápolnájába. A főoltárról eltulajdonított egy Mária-szobrot, továbbá elvitt még különféle érméket is. Az elkövető a lopá

Széles körű vizsgálatot kezdett a pakisztáni legfelső bíróság Malik Tadzs Mohammad ügyében, aki három éven keresztül ült börtönben egy asszony megöléséért.

Pósán László (Fidesz) szerint problematikus, hogy a kormányoldal megszavazta az oktatási törvény módosítását, ami mind a közoktatást, mind a felsőoktatást tekintve alkotmányos elveket sért.


Egy halálos áldozata van annak a balesetnek, ami szerdán kora délután történt a 21-es főút Nógrád megyei szakaszán.

Gyurcsány Ferenc Brüsszelben beismerte a magas államháztartási hiányt, amely már az autópálya-építések és a Gripen-tender költségeit is tartalmazza, illetve felmerült a 2010-re tervezett euróbevezetés csúszása is. A Hírszerző értesülése szerint olyannyira

Jekatyerina Szeliversztova nyerte az első aranyérmet a budapesti úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokságon. Az orosz versenyzőnő az 5 kilométeres hosszútávúszó-számban győzött, megelőzve a német Cathi Dietrichet és honfitársnőjét, Larissza

Petró László, a Ferencváros jogi képviselője kijelentette, a klub a polgári bírósághoz és az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) fordul, mert álláspontja szerint az MLSZ jogtalanul avatkozott bele a licencadás folyamatába azzal, hogy egy hete visszahívt

A lehető legjobb minőségű szolgáltatást a lehető legjobban nyújtani – ennek a szemléletnek a megteremtését várja a közigazgatásban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Szetey Gábortól, a kormány személyzeti központja vezetőjétől, akit szerdán mutatott be

Cigányzenészek demonstráltak ma a Képviselői irodaház melletti téren. Megmozdulásukkal fel szerették volna hívni a kormányzat figyelmét tarthatatlanná vált helyzetükre, illetve a korábbi kormányzati ígéretek beváltatlanságára. A tiltakozók petíciót nyújto

Két egészséges kislánynak adott életet az a Libanonból menekült magyar nő, aki hétfőn érkezett Damaszkuszból. Az édesanya és gyermekei is jól vannak.

Az Európában dúló hőhullám miatt megnőtt az elektromos áram fogyasztása, elsősorban a légkondicionáló berendezések gyakoribb használata miatt. Spanyolországban egy atomerőművet le kellett állítani, mert a hűtőrendszerhez vizet szállító folyó vize túlságos

A KDNP szerint a kormánynak tájékoztatnia kell az embereket arról, valóban akarnak-e amerikai rakétákat telepíteni az ország területére. Cseh sajtóértesülések szerint augusztusban amerikai szakemberek rakétatelepítésre alkalmas helyszíneket keresnek Magya

Indiában sokan figyelik az Izrael és a Hezbollah közötti összecsapásokat, mert a zsidó állam – ellentétben Indiával – keményen lecsap iszlamista ellenségeire. A Cleanflicks (Tisztafilmek) nevű cég, a családi mozizásra nem feltétlenül alkalmas

Ma hajnalban négy órakor érkezett bejelentés a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra arról, hogy Karancsberényben egy hetvennégy éves nő a kútba ugrott – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget a Nógrád Megyei Rfk. sajtószolgálata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Mutatjuk, hogy az év végén milyen labdarúgó-mérkőzéseket rendeznek Európa legnagyobb bajnokságaiban.

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.