Pilhál György: Mindnyájunknak el kell menni
Fegyveres kalózok támadtak meg egy dél-koreai halászhajót Szomália partjainál kedden – közölték a helyi parti őrség illetékesei.
Fegyveres kalózok támadtak meg egy dél-koreai halászhajót Szomália partjainál kedden – közölték a helyi parti őrség illetékesei.
Valószínűleg elfogadják az EU munkaerőpiacán a munkavállalók szabad mozgását korlátozó átmeneti rendszerről szóló jelentést az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén. A dokumentum az új tagállamok sérelmeinek hangsúlyozása helyett inkább a valóban e
Legalább tizenkét halottja van a jemeni áradásoknak, amelyeket az óriási felhőszakadás okozott, valamint villámcsapásoknak – közölték szerdán szemtanúk és a helyi hatóságok.
Több mint négy és félmillió forintnyi értéket zsákmányolt az a tolvaj, aki a falba épített trezort lopta el a benne tárolt ékszerekkel és pénzzel együtt egy kecskeméti lakásból – értesült az Objektív Hírügynökség.
Délnyugat-Kínában, Yunnan tartományban, Anning városánál 3000 katona és fegyveres rendőr küzd az erdőtűzzel – tudatta az Objektív Hírügynökséggel az Rsoe.
Az aversai „Enrico Fermi” tudományos iskolában történt robbanás reggel, az olaszországi Caserta tartományban – tudatta az Objektív Hírügynökséggel az Rsoe.
Elszenvedte második vereségét a magyar U18-as jégkorong válogatott a miskolci világbajnokságon.
Elvi megállapodást kötöttek az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséről a szövetség központi intézményeinek tárgyalói Strasbourgban.
Egy halálos áldozatat és egy sérültje van annak a balesetnek, ami szerdán hajnalban történt az M3-as autópályán, a Pest megyei Mogyoród mellett.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóin a két milánói csapat közül az Inter búcsúzott, míg az AC Milan az utolsó három percben oszlatta szét a Lyon álmait. Szerdán az eltiltásoktól sújtott Juventus az Arsenal ellen próbálja ledolgozni kétgól
Fizetett hirdetésben szerette volna megfogalmazni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) számára nem túl hízelgő véleményét a Kelet-Magyarország című lapban a nyírpazonyi Takács Tibor, de a főszerkesztő-helyettes előbb megtiltotta a hirdeté
Visszás helyzetet teremthet, ha a lakóhelyétől távol szavazó állampolgár a jegyző igazolásával a második fordulóban is voksolhat, noha a lakóhelyén az első fordulóban már megválasztották a képviselőt. A jogszabály és a gyakorlat ellentmondásai miatt az Al
Garcián y Morales gondolata
Aki sietve vonul végig a VII. kerületi Rottenbiller utca Keleti pályaudvarhoz közeli szakaszán, nem biztos, hogy észreveszi a 16–22. szám alatti, szürke házak közé simuló jellegtelen, lerobbant, szocreál épületet. A házat a Magyar Szocialista Munkás
A munkahelyteremtést, a családtámogatási rendszer átalakítását és az otthonteremtés feltételeinek módosítását sorolta a legfontosabb, jövőt érintő kérdések közé a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedd esti, békéscsabai sajtótájékoztatóján. Áder János sze
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Donald Trump dicsérte az amerikai hadiipart.
Katonai célpontokat támadnak Irán szívében.
Magyar Péter újra hazudik. Miután délelőtt letagadta, hogy lehallgatta a feleségét, délután a gyermekvédelmi szavazásról állított valótlanságokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.