A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) mai igazgatósági ülésén várhatóan előterjesztés készül a Mol Rt. gázüzletágáról is. A végső döntés ugyanakkor a MeH, illetve a kormány hatáskörébe tartozik.
Kamatdöntési várakozás hatásai alatt szenvedtek az amerikai piacok a hét második napján, az árfolyamokat előbb a termelékenységi, majd a nagykereskedelmi raktárkészleti adatok mozgatták. Később a Cisco Systems kedvező negyedéves beszámolója hatott a befek
Orbán Viktor a jövőben „mezei” parlamenti képviselőként a polgári összefogás erősítésén dolgozik majd – derült ki a miniszterelnök tegnapi rádióinterjújából. A Fidesz-frakció Pokorni Zoltán pártelnököt választotta vezetőjének.
Tizenegy év alatt több mint 25 ezer áldozat, illetve kárvallott személy kereste fel személyesen vagy telefonon a budapesti és a vidéki rendőrségi jogsegélyszolgálatokat és kérte a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület közbenjárását – hangzott el tegnap Si
Bővítenék a Széchenyi-tervet Akárcsak tavaly, az idén is szükséges lesz a Széchenyi-terv költségvetési keretének kibővítése, ezért a kormány megbízta a gazdasági és a pénzügyminisztert egy ilyen témájú előterjesztés elkészítésére – tájék
A XIX. század második felére a budai alagút megépültével annak környéke lassan a budai oldal egyik legfontosabb közlekedési csomópontjává vált. Ide érkeztek meg a Lánchídon át az omnibuszok, itt kötöttek ki a gőzhajójáratok, de a lóvasút két végállomása i
Egy hátrányos helyzetű és elbizonytalanodott „szociáldemokrata” párttal kellett szembesülnie Magyarországra érkezésekor Ron Werbernek, az MSZP média- és kampánytanácsadójának – legalábbis ez olvasható a Comet Hasharon című izraeli hetila
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kijev vasbeton garanciákat vár a békéhez, a nyugati oldalon „megerősítő erőt” emlegetnek, de a mandátum, a források és a katonák sorsa egyelőre kérdéses.
Még a Ludogorec ellen 3-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek miatt hozták meg a szankciót.
A hazai 38 pontos győzelem után csúnya vereséget szenvedtek a férfiak Észak-Macedóniában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.