Az utóbbi két évben több mint négymilliárd forint támogatás jutott a cigányság munkaerő-piaci helyzetének javítására, s az idén is csaknem 2,5 milliárd forint áll közvetlenül erre a célra rendelkezésre.
Az utóbbi két évben több mint négymilliárd forint támogatás jutott a cigányság munkaerő-piaci helyzetének javítására, s az idén is csaknem 2,5 milliárd forint áll közvetlenül erre a célra rendelkezésre.
Gázpalackokat mentettek ki a tűzoltók egy égő épületből tegnap, így több ház elpusztulását előzték meg Budapesten.
Kalmár István, a Magyar Posta (MP) Rt. elnök-vezérigazgatója tegnap levelet küldött Kováts Mihálynak, az RTL Klub munkatársának, melyben közli: nem áll módjában arról felvilágosítást adni, hogy pártmegkeresések alapján kézbesítenek-e küldeményeket. Ugyana
Napjainkban, a XXI. század kezdetén az 1990-től kibontakozó társadalmi-gazdasági átalakulás eredményei ellenére a magyar közlekedés fejlettsége elmarad az európai uniós átlagtól. Az előző tíz évben a magyar gazdaság sikeres piacgazdasági teljesítményei él
Szombaton a magyarok történelmének legnagyobb összejövetele volt Budapesten, kezdi beszámolóját John O’Sullivan a Chicago Sun-Timesban. A választási nagygyűlést Orbán Viktor miniszterelnök hívta egybe. A résztvevők számáról különféle becslések forog
Milánóban – a tavaly szeptember 11-i eseményekhez kísértetiesen hasonló módon – a Pirelli-toronyház huszonnegyedik és huszonötödik emeletébe csapódott tegnap egy Air Commander típusú kisrepülőgép. A gép, amely Locarnóból Rómába tartott, délutá
Kommandósok fogták el szerda hajnalban Sz. György Vilmost, annak a szigetszentmiklósi bűnbandának a vezetőjét, aki hónapok óta bujkált a hatóságok elől – mondta el Papp Péter alezredes, a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság vezetője tegnap, Budapes
Újabb csomag ugyan nem jött, de különösebb irányváltás sem. Az MSZP-kormány Medgyessy-korszakának végén a Bokros-csomag által megszüntetett gyermekgondozási díj visszaállítása még távlati célként sem szerepelt az MSZP 1998-as programjában
Az infrastruktúra a Közgazdasági Kislexikon meghatározása szerint „olyan gazdasági feltételek (úthálózat, közlekedés, kikötők, közművek, közoktatás stb.) gyűjtőneve, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a termelési folyamatban, de közvetve befolyás
Nem lesz buszsáv a XI. kerületi Bartók Béla úton, s a főváros egyik legforgalmasabb közlekedési útvonalának egy szakasza kimarad a felújítási programból – hangzott el egy lakossági fórumon a napokban. A Magyar Közlekedési Klub (MKK) rendezvényén kid
Már az első választási fordulóban elkelt a 176 egyéni választókerületben negyvenöt parlamenti mandátum. A fennmaradó 131 körzet döntő többségében kizárólag a Fidesz–MDF és az MSZP jelöltjei maradtak versenyben, néhány helyen a szocialisták viszszalé
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az Európai Unió háborús narratívába ragadt, a béketeremtést háttérbe szorítja, miközben egy illúziókkal teli geopolitikai álmot kerget.
A magyar rangadón mindkét játszmát egyetlen brék döntötte el.
A leszerepelt óbaloldali politikusok csendes felkarolásával enyhíthet a kárderhiányon a Tisza Párt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.