- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Pécs: nyílt színi MSZP-s harc
Sajátos belharc jelei körvonalazódnak a pécsi szocialisták berkein belül: a várost korábban irányítók megelégelni látszanak az elmúlt hónapokban a kiszorításukra tett, az új – ugyancsak MSZP-s – csapat kísérleteit, s korábbi pozícióik visszasz

Röviden

Pécs: nyílt színi MSZP-s harc
Sajátos belharc jelei körvonalazódnak a pécsi szocialisták berkein belül: a várost korábban irányítók megelégelni látszanak az elmúlt hónapokban a kiszorításukra tett, az új – ugyancsak MSZP-s – csapat kísérleteit, s korábbi pozícióik visszasz

A Nyírségben Veres „a Jani”

Lisszabon követi Berlin uniós terveit
Épp egy hónapja, hogy Portugália átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét. A Németország által átadott, sok esetben nehéznek tűnő feladatok akár megoldhatatlannak is bizonyulhatnak a kis mediterrán ország számára, vezetői azonban mindent megtesznek, h

Civil tüntetés készül

Fantázianevek Kenedi János előtt
Az úgynevezett ügynökbizottság létrehozására vonatkozó kormányrendelet kétértelműen fogalmaz annak kapcsán, hogy a testület elnöke, Kenedi János betekinthet-e a nemzetbiztonsági szempontból „kiemelkedően fontos” állambiztonsági iratokba.

Adócsökkentési hullám Európában
Bár Európa-szerte egyre több országban csökkentik az adó- kulcsokat, hazánkban belátható ideig nem lesz kisebb a közteher. Pedig Bulgária példája azt mutatja: a kevesebb adóból több lehet a költségvetés bevétele.

BKV: jogsértő leépítés?
Ismét eredménytelenül zárultak a Budapesti Közlekedési Zrt. vezetői és a szakszervezetek között zajló tárgyalások a közlekedési társaság által bejelentett 400 fős létszámleépítésről. Bár Antal Attila vezérigazgató hétfőig haladékot kért, ha a menedzsment

Hívei és a liberálisok közé szorult Morales
Chilében és Argentínában az idén szokatlanul hideg tél köszöntött be, az utóbbi országban ráadásul gondot okozott, hogy akadozott a földgázellátás Bolíviából. Itt 2006 januárja óta zajlik a neoliberális gazdasági szerkezet felszámolása, amely az egész tér

Mányoki hosszában ússza át a Balatont
Atlantic Cityben 39 kilométert tett meg egyhuzamban, az argentínai Paraná folyóban 88-at, a Balaton átúszásától viszont kicsit tart a zalaegerszegi Mányoki Attila. A vízi maratonista Kenesénél száll vízbe, és húsz-huszonkét óra úszás után érkezik meg Kesz

Hídkatasztrófa Minnesotában
Legalább kilencen meghaltak és 58-an megsebesültek tegnap hajnalban az Egyesült Államokban, amikor a délutáni csúcsforgalomban összeomlott egy, a Mississippin átívelő híd. Ötven jármű zuhant a húszméteres mélységbe, többet még nem tudtak kiemelni a mentők

Több a panasz, nagyobb a nyereség
Egyre több elégedetlen ügyfél és nemzetközi összehasonlításban is kiugró nyereség – ez jellemezte tavaly a magyarországi pénzintézetek működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tegnap kiadott éves jelentése szerint.

Új erőművet szorgalmaz az atomlobbi
Bár mindkét német energetikai cég – az E.ON és az RWE – cáfolta, hogy Magyarországon építene atomerőművet, a kérdés nem söpörhető a szőnyeg alá. A gazdasági tárca ugyanis a napokban ismerte el: 2020 után szükség lesz egy új reaktorra, ráadásul

Propagandaháború a celluloidszalagon
Bár a filmvásznon legtöbbször azt látjuk, hogy a hős megmenti a világot, és legyőzi az irracionálisan gonosz ellenséget, a valóságban ezek az alkotások nem csak a szórakoztatást szolgálják. Komoly propagandatevékenység folyik, gyakorlatilag azóta, hogy el

Olvasóink írták

Otthonról ügyelő orvosok
Júliustól számos kórházi osztályon nincs ügyelet. Helyette készenlétet rendeltek el, ami azt jelenti, hogy bizonyos gyógyítóegységekben a szakorvos nincs az intézményben, riasztás esetén megy be – derül ki a Magyar Kórházszövetség legújabb kérdőíves

Csak szlogen marad a fürdővárosi cím?
Téglanagyságú darabok hullottak a minap a Rudas fürdő homlokzatáról, ezért azonnal védőhálót kellett kifeszíteni az épületre. Úgy tűnik, a főváros vezetése, amely tulajdonosa a műemlék épületegyüttesnek, csak a hangzatos „Budapest fürdőváros”

Kosziék rács mögött maradnak
Ismét meghosszabbították tegnap a diósdi kettős emberölés és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak közül öt férfinek a fogva tartását. Köztük a Koszi klán két vezetője, Sz. Miklós és Sz. István is októberig a rács mögött m

Félelmetes baloldali „szegénység”

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

