- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Többletköltség Szegeden
A korábbi ígéretek ellenére mindmáig bizonytalan, hogy mikor újítják fel a szegedi nagyállomást. Az egymilliárd forintba kerülő rekonstrukciós munkálatokat már két évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni, de a közbeszerzési eljárás kiírására mindmáig nem k
Meghiúsult az alagi lovaspálya eladása

Többletköltség Szegeden
A korábbi ígéretek ellenére mindmáig bizonytalan, hogy mikor újítják fel a szegedi nagyállomást. Az egymilliárd forintba kerülő rekonstrukciós munkálatokat már két évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni, de a közbeszerzési eljárás kiírására mindmáig nem k

Meghiúsult az alagi lovaspálya eladása

Verespatak: Románia meghátrált
A román zöldtárca ígéretet tett arra, hogy nem támogat környezetpusztító tevékenységet Verespatak környékén. A nemzetközi tiltakozás miatt Románia ma már az európai uniós tagságával játszik.

Ukrajna jövője a tét
Várhatóan több mint 36 millió állampolgár járul vasárnap az urnák elé Ukrajnában, hogy eldöntse, a 24 elnökjelölt közül kinek a kezébe adja az ország vezetését a következő öt évre. Ez a választás leginkább arról szól, hogy merre is tart majd a 47 milliós

Kereszttűzben a büdzsé
Az igazságosság hatja át a jövő évi költségvetés egészét – jelentette ki Draskovics Tibor a tegnapi parlamenti vitanapon. Áder János szerint az új költségvetéssel a Gyurcsány-kormány az utolsó lehetőségét is elhalasztotta, hogy a választási ígéretek

Aláírták Európa alkotmányát
Ünnepnek tervezték, háttéralkudozássá vált az unió első átfogó alkotmányának tegnapi aláírási ceremóniája. Az esemény helyszínén tartózkodott José Manuel Durao Barroso is, aki gyakorlatilag egyértelművé tette: legközelebb biztosra megy, ezért egyetlen vit

Princz-per: nincs vádirat-pontosítás
Elutasította Diós Erzsébet bírónőnek a Postabank-ügyben levélben tett vádirat-pontosítási felhívását a Fővárosi Főügyészség – értesült lapunk. Az ügy bírájának kifogása szerint a vádirat nem tér ki arra, hogy személyekre lebontva mekkora összegig ál

Nyilvánosságot akarnak a lakitelekiek

Dávid-levél Orbánnak
Dávid Ibolya szerint a Fidesz beavatkozik az MDF belügyeibe, és nemtelen eszközökkel próbálja tönkretenni azt – ez az MDF-elnök Orbán Viktornak írott leveléből derül ki, amelyben több helyen szerepel utalás a Lakitelek munkacsoportra.

Kevés érdeklődő

Konfliktus a „vörös grófra” emlékezve
A rendőrség kordonnal vette körül a budapesti Károlyi Mihály-szobor környékét. Itt a szocialisták körülbelül ötszáz fős szimpatizánstábora emlékezett az őszirózsás forradalomra. A Kossuth téri Rákóczi-szobornál a Jobbik Magyarországért Mozgalom tartott el

Csökken, de még jelentős a Fidesz előnye

Medgyessy erősíti az orosz kapcsolatokat

Kitiltották Szerbiából Toroczkai Lászlót
Szerb belügyi erők egy évre kitiltották Szerbiából, s így a Vajdaságból is Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét. A szervezet vezetője szerint jogtalanul történt az intézkedés. A HVIM-re már a belgrádi kormányzat és saj

Veszélyben a romák pénze
Idén is mintegy harmincegyezer cigány tanuló pályázott a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) tanulmányi ösztöndíjára – közölte lapunkkal Varga József kuratóriumi elnök, azt is hírül adva, hogy jelenleg félmilliárd forint hiányzik valame

Díjemelést hozhat az új hírcsatorna
Az ellen-Hír TV létrehozása nem teljesen akadálymentes. Az MTV harmadik csatornáját ugyanis – ha közszolgálati tematikájú lesz – a kábeltelevízió-szolgáltatóknak kötelezően az alapcsomagba kell tenniük, ami többletköltségekkel járhat. Az erről

Veszteség a baloldalon

Megszűnik a Magyar Hírlap
Jövő szombaton jelenik meg utoljára a Magyar Hírlap című napilap – tudatta tegnap az újságot kiadó Ringier Kft. ügyvezetője.

Röviden

Fontos híreink
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt

A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó

Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.
Külföldi híreink

Hondurasi fordulat: Trump szövetségese nyerte az elnökválasztást
Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

