- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Egy kormány közeli cég megbízása

Gyanús-e a kakaóbiztos gépek közbeszerzése?

Röviden

Büntetésben a jegybank
Központi téma volt tegnap az Országgyűlésben a K&H-botránnyal kapcsolatban keletkezett telefonlehallgatási jegyzőkönyvek tartalma és a vesztegetési ügy. Több fideszes képviselő felvetette Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök esetleges érintettségét a

Csúcson a nyersolaj ára
Árfolyam-erózió és pesszimista hangulat mellett kereskedtek tegnap a nemzetközi tőkepiacokon. Tokióban a Nikkei 225 index mérsékelt 0,33 százalékon zárt, az európai vezető részvényindikátorok viszont egy százalék körüli csökkenést jeleztek. Pesten nem tud

Átveszi a PanTelt a HTCC

Szociálisan érzékeny alapok

Röviden

Vallomást tett Kaiser és Hajdú
Kaiser Ede és Hajdú László tagadta a móri gyilkosságokban való részvételét, ugyanakkor a terhükre rótt más bűncselekmények elkövetését mindketten beismerték. A több mint két éve folyó büntetőeljárásban a vádlottak először tettek érdemi vallomást, amit írá

Fosztogatók buktak le Ferihegyen
Márkás svájci karórákat, memóriakártyákat és morfiumampullákat zsákmányolt egy rakodókból álló társaság a légikikötőben. Az utasok csomagjait sem kímélték a tolvajok. A nyomozók titkosszolgálati eszközöket is bevetettek kézre kerítésük céljából.

Megfenyegették a Kumbor-ügy egyik sértettjét

Röviden

Orbán szavazásra szólított fel

Törököket fogtak Csecsenföldön

Bajban a német nagy pártok
Az Észak-Rajna-Vesztfáliában tartott tartományi választásokon is nyilvánvalóvá vált: a szociáldemokraták komoly bajban vannak, ám a kereszténydemokraták sem lehetnek felhőtlenül boldogok. Igazából csak a kis pártok dicsekedhetnek az eredményeikkel.

Vizsgáznak az új biztosok
A novembertől a szociálpolitika és a munkaügy területéért felelős Vladimir Spidla meghallgatásával vette kezdetét tegnap a biztosjelöltek európai parlamenti meghallgatása. A volt cseh kormányfőt a politikusok alkalmassági vizsgáján tegnap Jan Figel leendő

Kormányprogram konkrétumok nélkül
Az új kormányprogram nem tartalmaz konkrét számadatot és „cselekvési tervet” a büdzsére és az államháztartási hiány csökkentésére vonatkozóan. A közlekedési infrastruktúrát érintő tervek alig változnak a ciklus hátralévő részében, ugyanakkor j

Januártól drágul a gáz

AmCham: pluszteher az iparűzési adó

Fontos híreink
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video

Mélyrepülésben a Tesla: úgy tűnik, Európa Kína mellett voksolt

Ők kapják a Magyar Filmakadémia aranyérmét

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó
A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

Január 1-jétől fontos változások lépnek életbe – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Orbán Viktor: Minden kívánság így teljesüljön!
Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Elhunyt Szluka Márton, a Mediaworks szerkesztője
Búcsúzunk kollégánktól.
Külföldi híreink

Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után
Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

Ön szerint melyik királyi család nyerte meg az idei karácsonyi fotóversenyt?
A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Brüsszel nem áll le a pénzosztással
Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mol–Gazprom–Nis-ügylet: a szerb elnök január közepéig lezárná a tárgyalásokat
A magyarok a barátaink.

Balazs Orban: EPP Is Driving the War Agenda
They are the chief war hawks.

Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government
The strong economic growth figures projected earlier were not pulled out of thin air, economy minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

