Baleset-elhárító akciók a zürichi repülőtéren
Csaknem ötvenmillió forintot különített el a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) arra hivatkozva, hogy újabb alapkutatások elvégzése szükséges az ifjúsági stratégia alapjainak megteremtésére. Szabó László, a tárca korábbi helyettes államtitkár
Mintegy 92 millió euróba került a vám- és pénzügyőrségnek az uniós tagságra való felkészülés, s a 2004-es csatlakozásig még további 26 milliót költenek. A szakemberek jövőre kezdik meg a zömmel a megszűnő határállomásokon szolgálatot teljesítő állomány át
A jelképes mozzanatokra és látványos külsőségekre egyaránt igen fogékony amerikaiak és románok számára alighanem tökéletesre sikeredett George W. Bush bukaresti látogatása, amellyel az amerikai elnök európai körútját fejezte be.
Az izraeli polgári célpontok elleni merényletek és fegyveres akciók azonnali leállítását sürgette a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) végrehajtó bizottsága. A Jasszer Arafat palesztin elnök vezette testület felhívásában egyben javaslatot tett, hog
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) V. kongresszusán Wittich Tamást választották a konföderáció új elnökévé. Az eseményen részt vevő Medgyessy Péter a munkavállalók helyzetét javító intézkedéseket ígért, miközben elismerte: a Bokros-c
Elkészült a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítását célzó tervezet, amelyet több hónapos társadalmi vita után, még ebben az évben a kormány elé terjesztenek az előkészítő bizottság munkatársai. Az elkészült javaslat változásokat tartalmaz többek között az
Cseppfolyósított földgázt szállító panamai tartályhajó gyulladt ki tegnap Hongkong közelében. Egy hét alatt ez a harmadik olyan hajóbaleset, amely környezeti katasztrófával fenyegeti a világ tengereit.
A bizottságok a hét végén megvitatták a jövő évi költségvetéshez benyújtott rekordszámú módosító indítványt. A T. Ház holnap kezdi meg a 2003. évi büdzsé részletes vitáját, amelyre tízórás időkeretet kapott. Ismert: a költségvetési bizottság múlt pénteken
Az elemzők egy része arra számít, hogy a jegybank ma ismét csökkent irányadó kamatán: a vágás mértékét ötven-száz bázispontra teszik. A hazai szakértők jellemzően hitelt adnak annak a jegybanki és kormányzati ígéretnek, amely szerint 2004-ig változatlan m
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Szembeszállt a tűzzel.
Üres sorok, üres beszéd – rendesen izzadt a Tisza Párt vezére, képletesen és szó szerint is.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.