Fidesz: drogtilalmat az iskolák környékén
Ombudsmani vizsgálatot indított Kaltenbach Jenő annak feltárására, törvényt sértett-e az igazságügyi tárca a Magyarország EU-csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítás előkészítésekor – tudtuk meg. A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa úgy véli
Másfél éven belül eltűnik a fővárosból a Roosevelt tér építészeti „látványossága”: a színe okán csak spenótháznak csúfolt épület. Az elképzelések szerint elegáns luxusirodaházat varázsol a jelenleg még zöld színű „tákolmányból” az
Lemondását fontolgatja Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, esetleges távozásának hátterében az áll, hogy szakmai vitának álcázott durva politikai nyomásgyakorlásként érté
Másodpercenként 5–10 köbméter lávát okád 2750 méteres magasságban lévő kráteréből az Etna, amelynek közelében tegnap délután újabb, 20 méter átmérőjű repedés támadt. A tűztenger délelőtt körülfolyta az itteni turisztikai központot, de harminc méter
Az egymilliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amelyet végkielégítésként kell kifizetni a megszűnő APEH Bűnügyi Igazgatóság „leköszönő” munkatársainak. Az adónyomozók ORFK-hoz történő áthelyezéséről szóló törvénytervezet sérti a jelenl
Medgyessy lehazaárulózásán túl nem róható fel más annak a fiatalembernek a kontójára, aki ellen rendzavarás miatt folyik bírósági eljárás Veszprémben – tudtuk meg Tapolca rendőrkapitányától. Répássy Róbert (Fidesz) szerint a hatóság megfelelési vágy
Legfeljebb minimális mértékben emelkedne a vényre kapható gyógyászati segédeszközök ára jövő év első felétől az egészségbiztosító tervei szerint. A segédeszközök gyártói máris tiltakoznak a biztosító intézkedései ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A politikában a tettek beszélnek.
A tartományi kormányzat engedélyezte a ragadozó lelövését a Kitzbüheli járásban.
Takács szerint a Tisza szakmaiatlan és üres ígéreteket tesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.