Dániel az oroszlánok között
Elsöprő győzelmet aratott a tegnapi előrehozott választáson az Osztrák Néppárt (ÖVP). Wolfgang Schüssel kancellár bejelentette: mindhárom párttal kész a koalíciós tárgyalások megkezdésére. Harminchat éve először végzett első helyen a Néppárt. A földcsusza
Rendkívüli közgyűlést tart ma a Balatoni Halászati Rt., amely új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választ, módosítja a társaság alapító okiratát, és meghatározza a stratégiai irányelveket. A 75 százalékos állami tulajdonú halgazdálkodó –
Szlovákia legnagyobb olajipari vállalatában többségi tulajdoni részesedést szerez a Mol Rt., miután a hét végén megállapodást kötött a Slovbena és a Slovintegra társaságokkal a Slovnaftban levő 31,6 százalékos tulajdonrészük megvásárlásáról. A 360 millió
A magyar élelmiszeripar versenyképes az unióssal, sőt termékeit több hozzáadott érték jellemzi, mint a közösségben előállítottakét. Fontos tényező, hogy az iparág és mezőgazdaságunk korábbi egymásrautaltsága megszűnt, és az élelmiszer-feldolgozók már a ma
Vitatható körülmények között kezdte meg a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat módosító indítványainak tárgyalását az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága. Kiderült ugyanis, hogy a módosító indítványokat csak közvetlenül az ülés elő
Svájc továbbra is szigorúan őrzi bankbetéteseinek titkait: az alpesi országnak esze ágában sincs feloldani a banki törvények szigorát. A polgárai adózatlan svájci kamatjövedelmei miatt aggódó Európai Unió egyik-másik politikusa viszont már nagyon is dönge
A legrövidebb időn belül törvénymódosítást nyújt be a belügyminiszter az 1. számú Közigazgatási Regionális Hivatal kialakításáról, melyet a tárca a fővárosi és Pest megyei hivatal összevonásával kíván létrehozni. A megyei területfejlesztési tanácsok megsz
A számok elrettentők. Hazánkban ma minden tizedik iskoláskorú gyerek tanulási zavarral küzd. A felnövekvő nemzedék 30-40 százaléka funkcionális analfabétává válhat, aki nemhogy képes bulvárlapot, de a porszívó használati utasítását sem tudja majd elo
Vagyim Kuznyecov ukrán állatidomár éppen korcsolyát húz medvéje lábára a donyecki cirkuszban, nem sokkal az előadás kezdete előtt. Érthető a helyiek rendkívüli érdeklődése, hiszen Kuznyecov egyszerre három mackóval csúszkál a jégen
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.