Két autó ütközött az M3-ason
Ketten megsérültek.
Ketten megsérültek.
Az egyetlen bökkenő, hogy még nem találtak se donort, se befogadót.
A 77-es utat teljes szélességében lezárták.
Noha a déli féltekén tél lesz, ami csökkenti a szúnyogok számát, a kenyaiak nem akarnak kockáztatni.
Az öngyilkos támadó egy rendőrklub parkolójában robbantott.
OJD elhintette az irodalmon túli terjeszkedés lehetőségét is.
A lilák Lencse Lászlóval pótolták a távozó Mbaye Diagne-t. A csatár fél évre érkezik kölcsönbe.
Erdogan kijelentésére pedig csak annyit reagáltak: helytelen és abszurd.
Olykor a közvélemény szondázása miatt nyilatkoznak egymásnak és/vagy önmaguknak ellentmondóan a politikusok.
Fehér színe miatt sajnos nagyon kicsi az esélye a túlélésre.
Nincsenek olyan körülmények, amelyek károsan hatnának a piacra.
Azonnali veszély esetén hirdethetik ki.
A miniszter jelezte: változtatnak a Klik közbeszerzési gyakorlatán.
Nyolc méterrel a hó alatt bukkantak rá Kasmírban.
Nem voltak alkalmazottai, és közvetlenül a vevők raktáraiba szállították az árut.
Ennyi cápatámadás egy év alatt még sosem történt.
Eddig negyvenegy holttestet azonosítottak.
Hétszázból 53-nál voltak szabálytalanságok.
Lesz magyar konzuli iroda Franciaországban, és a pórul járt jegyigénylők is belépőhöz juthatnak.
Ausztráliában vettek fel egy vihart.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.