240 millió pluszból fonódhatnak a budai villamosok
A kormány megemelte a közel ötmilliárdos támogatási összeget.
A kormány megemelte a közel ötmilliárdos támogatási összeget.
Az együttesnek a mostani eredménnyel minimálisra csökkent az esélye a bajnoki elsőség kiharcolására.
A brit szakírók is az FC Liverpool uruguayi támadóját választották meg az idény legjobbjának.
A kormány megemelte a közel ötmilliárdos támogatási összeget.
Az együttesnek a mostani eredménnyel minimálisra csökkent az esélye a bajnoki elsőség kiharcolására.
A brit szakírók is az FC Liverpool uruguayi támadóját választották meg az idény legjobbjának.
Elrendelték, hogy a biztonsági erők tegyenek meg minden szükséges lépést Moldovában.
Egy friss kimutatás szerint a többi uniós országgal folytatott kereskedelemből nem profitált Nagy-Britannia.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Együtt–PM győzteskompenzációt támadó beadványát.
A kilométeróra-állást sem két-három évente frissítenék egy javaslat szerint.
A baloldali-liberális szélsőséges politika felelős Magyarország korábbi erodálódott hírnevéért.
A bizottság a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatot fenntarthatónak ítéli meg.
A frakcióvezetők hétfőn este megállapodtak arról, kiket javasolnak parlamenti tisztségviselőknek.
A Transznyefty leállította a Magyarországra is szállító gázolajvezeték ukrajnai szakaszának működését.
A DK-elnök szerint a május 25-ei EP-választás erőfelmérés is lesz, amely megmutatja, hogy a baloldalon kinek mennyi támogatója van.
Az intézet létrehozására irányuló kezdeményezést mintegy két évvel ezelőtt tette Svédország és Finnország.
Az új kormánymegbízottak kinevezéséig a hivatalvezetői feladatokat a kormányhivatalok főigazgatói látják el.
Szófiában a juniorok számára az ifjúsági olimpiai részvétel is a tét a május 19-én kezdődő kontinenstornán.
A Daily Mirror szerint „nem kifejezetten” a hét éve eltűnt Madeleine McCann holttestét keresik.
Okosesernyő gyűjthet adatokat az esőről: a prototípusban beépített szenzor érzékeli a cseppeket, az információt telefonon át küldi a számítógépre.
Nehezíteni akarják a csempészek, illegálisan bevándorolni próbálók dolgát és terroristák beszivárgását.
Arról nincs információ, hogy a hátralévő három bajnokira ki váltja a 44 éves szakvezetőt.
A legtöbb kár az ország középső és déli részén keletkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Megjelent az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése.
A magyar kormány Brüsszel akaratával szemben a magyar családok és a hazai vállalkozások oldalán áll.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.